Liza csevegése, +36-20-924-0243 Budapest, XIII. kerület

Jó reggelt drága Liza!
Nagyon vágyom már utánad és varázslatos kezeid újbóli érintésére is!
Csókollak!
😘😘😘

Vagy ott sem volt. (fejben)

Neee.... háttal ült az órán, mikor a szerves kémiát tanították? 😯

Hatalmas ez a szöveg! Néztem volna a srác arcát.
Azért szörnyű, hogy még manapság sem nézik ki a pasik egy jó nőből, hogy meg tud itatni egy ménest.
Talán 7 vagy 8 évvel ezelőtt jött a kutas, hogy segítsen megtankolni. Megkérdeztem tőle, hogy mi az oktánszám. Ha tudja megtankolhatja a vasat és kap egy rugó borravalót.
Megmaradt az ezres.
Csók!

Bármikor etetném a vasadat!

Azért eléggé szemet gyönyörködtetően ki van töltve az a piros bugyogó.
Csók!

Tegnap úgy döntöttem, "megetetem a vasat".
Begurultam a benzinkútra. A kutas srác mosolyogva szaladt elém:
-segíthetek?
-Á, nem, köszönöm!-mondtam- Leszek én még öreg és csúnya is, és akkor a kutya nem jön majd segíteni. Muszáj gyakorolnom....

Nyugodt vagyok.
Habár értek már nagy meglepetések!😁😁😁

"sz.ptalak már le valahol????"
Óriási a dumád. :)

Csigalom! Nyugavér! Lassan lesznek új képek ;)

Köszönöm.
A kávéfőző mellett tartok egy fenőkövet, azt szoktam addig nyalogatni, amíg lefő a reggeli kávé ;)
Puszi

Becsattogtam az Aldiba (mert az van a legközelebb).. A tejes pultok közül kicsapódott egy 50-es férfi, besatuzott, majd szemmel láthatóan háromszor végigmért tetőtől talpig....
Persze, én is emlékeztem rá... Még a Katonából :D :D :D
Hja, apám... 3 év,, mínusz 18 kg. és szőke haj, no meg persze civil ruha....
Nem akartam zavarba hozni a szokásos kérdéssel, amit az utcán engem bámulóktól kérdezek:
-sz.ptalak már le valahol????,

Kedves Liza,
Remek glossza amit írtál.
Pacsi,
Csaba

Az igyekezeted érzékelhető, és vörös bugyogó bizony szépen töltődik!
A módszered is célravezető és eredményes, mert pont ott doborodik ahol kell!😊
Csak így tovább!😁

A vörös bugyogót kivételesen igyekszek jobban kitölteni :D
Köszönöm a velős pacal lehetőséget, de külön is kiráz a hideg tőle, együtt meg kifejezetten diétásan hatna (főleg, ha csak elborzadva nézem) :D

Csinike!
A vörös bugyogós képhez képest, ha még egy centi hájat lefogyasztasz, megyek és megetetlek velőspacallal!
Üdítő, hogy valami/-ki nem változik, még ha testünk úgy is tesz.

Éjjel megérkezett az e-mail, amiben elismerik, hogy a meghirdetett 2,3 km-es táv valójában 1,7 km volt.
Majd mellékletben csatolták az oklevelet, aminek része az általam teljesített idő, ami a rajtszám hátoldalán lévői chip pontos adatai.
Viszont az egész eredményt ENNEK ELLENÉRE a 2.3 km-hez számolták ki az oklevélen. (Nem a tényleges távhoz). Így van egy hamis, kikozmetikázott oklevelem...
TUDOM óra nélkül is, hogy a sebességem 7-7.5 km/h volt, helyenként 9 km/h, és ehhez mérten az átlagom 6-6.30 perc/km.
Rohadtul szépen mutat a 12 km/h valamint a 4.53 km/perc az oklevélen, csak egy BAROMI NAGY HAZUGSÁG.
Majdnem mondtam valamit, és majdnem elkezdtem ezt a típusú matekolást hasonlítani valamihez.
Persze. (papíron) jobban teljesítek.... Legfőképpen, mert előre mentem, nem hátra....

Na, ezt az oklevelet nem fogom senkinek se mutogatni, mert egy nagy kamu az egész.
Inkább számoltak volna a valósággal... Azt legalább büszkén felvállaltam volna. Hogy beállt nyakkal is ennyit futok :D
Annyi a hihető az egészben, hogy a korcsoportomban (a 40-es korosztályban) a 27. voltam. Azt ezért hiszem el, mert nem sok hivatásos futót láttam ezen a távon a rajtnál. Annál több mázsa körüli anyukát/apukát. Tőlük lehettem gyorsabb.

Óriási! "Ha így néz ki a kapuzárási pánik, baromi mókás, minden percét élvezem"
🤣🤣🤣
Zseniális szöveg!

Na, felavattuk az Atlétikai Stadiont is.
Papíron 9. kerület, de az Isten háta mögött, és a Halál f@sza közt félúton, félemelet, balra...
Hát, elragadtatva nem voltam, mert maga a "játszótér" nem sokkal nagyobb, mint a mi falusi focipályánk. És felettébb huzatos, ott, a Duna mellett.
Beálltunk a rajthoz, és kiderült ,hogy a hangosítás sem áll még a helyzet magaslatán. Jött oda egy emberke a mikrofonba beszélni, de úgy visszhangzott, hogy a három szólam kánonból kb semmit nem lehetett érteni.
Legalább visszaszámoltunk a rajtig, és a szokásos dudaszó egyértelmű volt.
Valamennyit futottunk a stadionon belül, a többit kint, körbe, dombnak fel-dombnak le... Furcsálltam is, hogy nem nyúlok ki annyira, mint szoktam. A barátnőm közölte, hogy az ő futó órája szerint az a bizonyos 2.3 Km valójában csak 1.6... Egy mellettünk futó idősebb úr is méltatlankodott, hogy mintha rövidebb lenne a táv.
Tehát a hiányzó 0.7 km-t elvitte az infláció... Vagy csak szimplán megette a tehén. Vagy a racka juh...
Ettől függetlenül a buli jó volt. Remélhetőleg befejezik még a VB-ig, ami még hiányzik.
Még 1 éremmel több fityeg a falon.... És van egy cuki Atlétikai VB-s tornazsákom is.
Most már kéne valami komolyabb bicót is néznem, és nyitni még egy sportág fele... Nem csak hobbiból tekeregni itt helyben....
Ha így néz ki nálam a kapuzárási pánik, így túl a 4. x-en, akkor baromi mókás :))) Minden percét élvezem.
Még egy több szitu, amire szívesen emlékszek majd vissza a szoc otthonban :D

Köszi, fiúk!
Cupp!

Az egyik metrósunk úgy búcsúzót, hogy figyeljünk egymásra. Éveken keresztül ez a mondat a névjegyévé vált. Mennyi minden másként alakulna az emberek sorsában, ja valaki figyelne rá. A figyelem a szeretet egyfajta megnyílvánulása. S menny ember éhezöként áhit a figyelemre a szeretetre.
Ez egy szép történet volt.
Csók!

Nagyon szèp szavak!😘

Ma beugrottam a dokimhoz. Na, nem azért, mert bajom van. Csak megnéztem, hogy van a doktor úr.
Igazából átesett a közelmúltban egy komolyabb műtéten, és úgy éreztem, jól esik, ha meglátogatom.
Korábban volt egy elhatározásom, hogy ha a június 4-i futóversenyen részt veszek, akkor azt az érmet neki futom.
Így összecsomagoltam a rajtszámomat és az érmet, és irány a rendelő...
Ennek a versenynek azért is van jelentősége, mert 25 éves koromban diagnosztizáltak nálam térdízületi arthrosis-t, majd 4 évvel ezelőtt közölték, hogy 2 porckorongom van az eldurranás előtti állapotban, és semmi jót nem ígérnek...
Én arccal a sport fele fordultam, aztán lett, ami lett. Pontosabban: nem lett, amit kilátásba helyeztek.
Most úgy éreztem, itt az ideje, és fizikális bizonyítékát adjam az orvosnak: igenis, a test bizonyos fokig legyőzhető, csak kitartás kell hozzá...

És vigyorogva beviharzottam, miután kivártam a soromat. Drága dokink, mikor átvette 20 évvel ezelőtt a körzetet, akkor volt annyi idős, mint én most...
Odaadtam a rajtszámot, kezébe az érmet. Nem is értette hirtelen, mit akarok. Vissza akarta adni.
Mondtam: nem, doktor úr! Ezt Önnek futottam! Köszönöm, hogy van nekünk! Csak ezért jöttem!

Olyan történt, ami még soha: kaptam tőle két puszit, megölelgettem, miközben azt mondta:
-Köszönöm, hogy lelket öntött belém!
Még annyit mondtam neki az ajtó felől, hogy valahányszor erőre van szüksége, dédelgesse kicsit a kezében az érmet, és töltődjön fel.

És boldogan várta a következő beteget.

Nem tudom, kettőnk közül melyikünk hatódott meg jobban.

Ennyit számít a másikra figyelni. Nekem "csak" egy verseny, egy érem, a másiknak lehet, hogy pont egy lökés, amikor a hullámvölgy alján van...

Figyeljünk egymásra!

látod-látod? ki-ki érdemei szerint ;)

Akkor én csak jót hozhattam ki belőled, mert kaptam egy búcsú csokit a csók mellé.😀
Csók!😚