Filmfanatikusok hozzászólásai

From S02: 7,8/10, imdb 7,4/10

A színészekről, az írásukról és a rendezésükről már nem tudok ilyen pozitív lenni. Nem véletlen, hogy az első évad kritikájában nem foglalkoztam velük. Hihetetlen milyen B a gárda, de még a veterán Harold Perrineau sem tudja néha, hogy pontosan mit kéne átadnia. A legrosszabb mindenképp a Rádiós lánya, most nem keresem ki a színészt. Érdekes amúgy, most megnéztem a finálét ki rendezte, Jack Bender, akinek micsoda hasonló sorozatok vannak az öve alatt (amellett, hogy a Lost egyik főrendezője volt): Alcatraz 5 rész, Under The Dome 9 rész, The Last Ship 8 rész. Na, jobban hasonló minőségű listát össze sem dobhattam volna. A legfurcsább a sorozat kapcsán, hogy mennyire megidézi a 2010-es éveket, a Lost utáni berendeléseket, azokat az írószobákat és forgatásokat, ahol szorongató az idő, aztán “majd kiírjuk magunkat a sarokból”. Pedig nem kéne, hogy az legyen, 10 részes évadot kell produkálniuk 1 év alatt, amibe a ráérős szinte töltelék részek aztán főleg nem illenek, azok, amik az évad közepét tették ki, hogy a végére felpörögjön újra a rejtély. És ez is történt, az utolsó mondjuk 3 részben már amikor végük lett, akkor simán tudtam volna nézni a folytatást is, hiszen végre történt valami. Szóval igazából jól csinálták ismét, a 2. évad kezdése működött, és a végére megint jó lett, aztán bumm, vége. A közepe meg mindegy, úgyis kitartanak a rajongók?

Ha már szóba kerültek a negatívumok, ami rohadtul zavart, azt csak félig tudom felróni a sorozatnak: mi a fenéért nem képesek elmondani egymásnak semmit? Ebben van a legnagyobb Lost-párhuzam, de ott a nagy titkolózó karakterekhez illett, nagyjából úgy voltak alapozva, itt viszont sokszor olyan érzés, hogy csak a plot miatt nem mondják el, amit tudnak. “Ha X tudná, akkor már csinálna” miatt nem kaphatja meg az információt, nem azért, mert aki elmondhatná, a karakteréből adódóan nem teszi. Ez alól a nagyra nőtt gyereket kivenném, nála érthető, de például a Seriff és a Zseni és a Rádiós kurvára leülhetne egy asztalhoz, nem látom miért nem teszik, mármint emberileg. Idegesítő, de nem a jó módon. A megvalósítás továbbra is kettős. Tetszik, hogy érzésre tényleg egy elhagyatott kisvárosban, vagyis faluban forgatnak, legalábbis néha annyit változik az ég és a köd két jelenet között, hogy tuti kimentek. Nyilván a belső jelenetek már más kérdés, azok hagyományosabbak, mi mások lennének? Egyszerűen néha jó nézni a sorozatot!

Bár érkezett új hús a városba, és volt egy nagy vérengzés, sajnos pont a horror hangulata gyengült a sorozatnak. Érdekes módon a karakterek sem vették már olyan komolyan a Lényeket, kimentek éjszaka is, persze izgulva, és mert kellett, de korábban úgy tűnt, hogy az éjjel szabadban, az tuti halál. Plusz ami a negatív kedvencem, hogy sötétedés közeledtével a karakterek még csinálnak dolgokat a szabadban. Mármint tudom, amúgy micsoda “ketyegő bomba” írói húzás minden este, ha a napnyugta közelébe tesznek kötelezően csinálni valót a karaktereknek, de innen nézve csak ilyen Scary Movie-szint ugrik be, azaz “megérdemelnék a halált”, amiről nyilván a nem túl erős forgatókönyv tehet. Nem a hülyeségük vagy ilyesmi fáj, hanem nem érezni át, miért így tesznek.

Akkor jöjjön a második évadról pár gondolat.

From S01: 8,5/10 (imdb: 7,7/10) folyt. köv.

A Kiútat nem a karakterekért fogjuk szeretni, meg követni, hanem a feszültségért meg a válaszokért. A kérdések pedig csak úgy ömleni fognak belőlünk. Merthogy a város tele van furcsa, gyanús dologgal. Egy igazi mystery box (haha), egy félelmetes szabadulószoba, aminek a területén csak úgy megjelennek a háziállatok, amiket nem támadnak meg a lények, akik, ha prédához jutnak, átváltoznak valami arctalan csupafog, nyáladzó szörnnyé. A házakban van áram, ám a csatlakozó nem kompatibilis semmilyen kívülről érkező eszközzel, sőt, az áram forrása is ismeretlen. És akkor ott van még a kolónia fura fazonja, a város legrégebbi lakójának képében. A gyermeklelkű Victor zsírkréta rajzai furcsán „spoilerezik” az események részleteit, sőt, mintha előre ismerne végkimeneteleket. Az sem könnyíti meg a talány feloldását, hogy ki az a fehér ruhás kisgyermek, akit a legfiatalabb Matthews csemetével együtt látnak kószálni a házak között nappal! Tovább bonyolítja a helyzetet a múltat feltáró hallucinációk, illetve az, hogy a lakók közül az egyik lánynak, hangok adnak utasításokat, ezek a hangok pedig tudnak dolgokat. Az évad tökéletesen építi a saját atmoszféráját (Az intró és az az alatt elhangzó The Pixies – Que Sera Sera című feldolgozása már eleve egy nagyon jó baljóslatú hangulatot generál minden epizódnak). Ebbe pedig könnyedén belehelyezi azokat a nézőket, akik hajlandók átadni magukat a sorozatnak. Mertha ez megtörténik, folyamatosan azon rágódunk majd, hogy mi hogyan kezelnénk ezt a helyzetet. Érdemes megemlíteni, hogy a Kiútnak nagyszerű hangulati kontrasztjai vannak. Ahogy a kúriában élő fiatalok ünnepelnek, míg kint, a holdfényes éjszakában az ajtó előtt tucatnyi, különböző korok öltözeteit viselő, sápadt „dolog” az ajtó előtt toporog. Kár, hogy ezt nem alkalmazták minden olyan jelenetben, ami az este folyamán zajlik. Teljesen hátborzongató lett volna egy-egy párbeszéd, ha közben azt látja a néző a háttérben, hogy az ablak előtt egy-két személy mereven, széles, de roppant mű mosollyal bámulja a beszélgetőket. De ne aggódjunk, e nélkül is igazán hátborzongató egy-egy „kapcsolatfelvétel”. Sikerült a castingért felelős csapatnak olyan személyeket válogatni a lények sorába, akiknek a vigyora pillanatok alatt az ülőhelyünkbe szegez, különösen akkor, amikor az áldozata felé sétál a lehető legnagyobb nyugalommal. – A sorozat egyébként nem fél széttépett holttesteket mutatni, nem próbálja a rettegést 16-os karika alatt megoldani a horror szekvenciát, ami már csak azért is jó, mert érezteti a nézővel, hogy bizony, nagy tétje van annak, ha valaki kint barangol az utcán, vagy az erdőben sötétedés után. És egy kicsit még azt is aláhúzza, mi motiválhatja az embert egy ilyen helyzetben a megbékélésre.

Az évad a mystery box alzsánerének megfelelően tartalmaz mindent, amitől a néző izgatott elveszettséget érezhet a sorozat epizódjai alatt. Folyamatosan újabb és újabb kérdéseket generál a nézőkben, amik – az éjszakai látogatókat kiegészítve – csak még feszültebbé teszik az egész sorozat hangulatát. Epizódról epizódra adagolt részletei a talánynak azt az impulzív érzését kelti az emberben, amiben egyszerre kavarodik a kíváncsiság és a félelem. A berendezkedés nem rossz értelemben sematikus, de a koncepció és a törekvés a nézői figyelem fenntartására jó annak ellenére, hogy tényleg minden történetépítkezési megoldása ismerős. Az eseményeket is a szokásos sablon rúgja be: az új jövevények elindítják a lavinát, kizökkentik a sorsukba belenyugvó lakókat és elkezdenek kiutat keresni. A cselekmény lassabb folyású, ám a talányok és csavarok adagolásával sikerül a fékezettségét kiegyensúlyozni. A cselekmény ballagó tempóját annak köszönhető, hogy mint minden zsánerre jellemző műben, itt is próbál karakterdrámát csempészni a misztikus horrorba, mert jót tesz mindennek, hogyha nézőként saját veszteségként könyveljük azt, akinek sajnos nem sikerülnek például az olyan büdös hülyeségek egy kegyvesztett helyzetben, mint a túlélés. A probléma viszont az, hogy ezek a drámák nem túl érdekesek. Az első évadban nem is igazán szívhez szólóan drámaiak, mert mintha mesterségesen visszafogottak lennének: csupán expozíciók. Nem érezzük a súlyukat, inkább csak mintaszerűen árnyalnak pont annyit, amennyi szükséges ahhoz, hogy legyen érzelmi köteléke a nézőnek a szereplőkhöz. Ennek okát abban vélem felismerni, hogy nagyon igyekszik mindenből annyit adni, amennyi kell a figyelem megtartásához, ami jól is sikerül neki, ugyanakkor próbálja nyújtani is magát, talán tovább is, mint amennyi a koncepció számára egészséges lehet, ha a sorozat jövőjébe emeljük orcánk fényességét. Szerencsére ennek ellenére sem érződnek a párbeszédek művinek, sőt, kifejezetten emberszerűek. Igaz, hiányoznak azok a dialógusok, amik rögzítik, hogy a városban hogyhogy mindenki ennyire meg tudott békélni a sorsával. Mert félmondatokból érezhető, hogy van ennek oka. Meg-meg villannak emberi sorsok, mikor az évad méltóztatik a szereplői múltjában vájkálni fél mondatok erejéig. De ettől függetlenül is baromi életszerűtlenek az olyan jellemábrázolásai a sorozatnak, mint az egész Matthews-család, aminek a tagjai egy lobotomizált egészen jól fogadta, hogy egy varázslatos horrorváros ejtette őket túszul.

A Kiút egyszerre gerjeszti bennem a Lost által nyújtott sorozatélményhez köthető nosztalgiát és az örömöt, hogy végre valami potensebb, érdekesebb és ha úgy tetszik hátborzongatóbb mystery boxot nézek, mint azok, amikkel az elmúlt időszakban találkoztam (például a Manifest vagy az Outer Range). És ez már baromira hiányzott. A sztori nagyjából megegyezik a bevezetőben leírt gondolatkísérlettel. Egy igazi rémtörténet, ami a jól bevált toposztokból gyúr egy nyugtalanító hangulatú, figyelemfenntartó cselekményt. Csak úgy, mint a hasonszőrű történeteknél, itt is új jövevények érkezésével exponálja a sorozat a felállást. A Matthews család négy tagja Tabitha, Jim és tinédzser lányuk, Julie és kisebbik fiúk, Ethan családi kötelékerősítő kirándulásra indulnak lakóautójukkal, ám a lerongyolódott kisvárosból nem találják a kiutat, hasonlóan a bemindenezett techzseni Jade-hez és a szintén elszállt barátjához. A két gépkocsi találkozásából baleset keletkezik, szerencsére a város lakói a segítségükre sietnek. Mint kiderül, nem ők a veszélyes elemei a környéknek, hanem az este leszálltával érkezők, akik lassan sétálva, széles mosollyal az arcukon próbálnak bejutni a lakóházakba (és nem, sajnos nem picsaemberek, kúrórémek, szopófantomok, annál sokkal rosszabbak, szóval újra bocsi a címért), vagy azok nyomába erednek, akiknek nincs menedékük. Ugyanis a város nem csak, hogy nem ereszti azt, aki odatéved, de az erdő sötétjéből érkező emberszerű lények is vadásznak rájuk. A sikeres mentőakció után a családnak és a pökhendi, arrogáns és egészen ideges természetű milliomosnak szembesülnie kell azzal, hogy a várost lehetetlen elhagyni. Az ott élők évek óta rabjai a településnek, olyannyira, hogy felépítettek egy társadalmat, ami a városlakókra és a dombon álló kúria lakóira osztja a túlélőket. A szabályokat a város seriffje és nettó polgármestere, Boyd Stevens tartatja be. A nyilvánvalón túl azért is van szükség a regulázásra, mert két dolog menti meg a lakókat a szétmarcangolástól: a talizmán, amit kifüggesztenek az ajtóra, valamint a fegyelem, ami esszenciális, hiszen az erdőből érkező idegenek folyamatosan megpróbálnak bejutni a házakba azzal, hogy valami olyat mondanak annak, aki szóba áll velük, amit hallani szeretne. Ha pedig valaki nyílászárót nyit nekik, akkor ott garantált az érintett lakók teljeskörű kizsigerelése. A szellemváros Robinsonjai belenyugodtak a sorsukba, nem törekednek a kijutásra, de ahogy a hasonló történetekben lenni szokott, az új emberek nem békélnek meg egykönnyen. Elkezdődik a kérdések feltétele, közöttük az egyikkel mókásan utalva a Lost végkifejletére: túlélték-e egyáltalán a balesetet?

Szóval, S01: Képzeld el, hogy kirándulni indulsz a családoddal/barátaiddal. Bepattantok a bérelt Volkswagen kisbuszba, majd indulási helytől függő idejű zötykölődés után egy fura Ispánbimbósd nevű településen találjátok magatokat. Furcsa alakok bámulnak ki a nemtörődöm állapotban pókhálósodó portákról. Az arcokon sajnálat, félelem és egy csipetnyi gyász furcsa elegye tükröződik vissza. Jobbnak látjátok lelépni. A kormányülést elfoglaló beletapos a gázba, majd a verda a nyomokban utat tartalmazó kátyúkon pattogva szélsebesség felével keresztül zúg a településen. Illetve, csak zúgna szerencsétlenségetekre, mert alig öt perc múlva ismét a település üdvözlőtáblájánál találjátok magatokat. Azt hiszitek eltévedtetek, újra elindultok, de a végeredmény ugyanaz. Mintha minden út Ispánbimbósba vezetne. Hamar jön a felismerés: körbe-körbe jártok. De ti csak próbálkoztok. Egészen addig, míg keresztül nem hajtotok egy szöges útzáron. A durrdefektet kapott gépjármű köré pedig gyűlnek a helyiek, akiknek a vezetője közli veletek, hogy ha egyszer idetévedtél, akkor itt ragadsz. A város nem enged ki magából. Na, de most sietni kell, mert jön az este, és most bújnak elő a vérre szomjazó picsaemberek, szopófantomok és kúrórémek. Nem egy tipikus borsodi szitu, az tény (vagy mégis?). – Na, valami ilyesmi helyzetbe dobja be a szereplőit az HBO Max kínálatában megtalálható mystery box horrorsorozat, a Kiút (FROM), aminek az első évadát azok fogják leginkább szeretni, akik szerették mondjuk a Lostot.

From (Kiút) Ez egy olyan sorozat, amit évadonként kell értékelni, mert jelentős a különbség köztük.

😅 Nagy igazság👏

Bölcs meglátás...

Az Oscar is olyan mint a Kossuth díj!Annak van, akinek adnak.

"Csak a miheztartás végett és hogy némi kontextusba helyezzük az Oscar-osztás művészetét: sosem nyert még Samuel L. Jackson, Glenn Close, Sigourney Weaver, Michelle Pfeiffer, Willem Dafoe vagy éppen Ian McKellen (a fájdalomdíjként járó és PR szempontból csekély értékű életmű Oscarokat most nem számítjuk). És már nem nyerhet soha Peter O’Toole, Cary Grant, Richard Burton, Greta Garbo vagy Donald Sutherland. Harvey Keitelt egyetlen egyszer jelölték csupán, Steve Buscemit még egyszer sem. Hasonlóképpen járt Jim Carrey is. Sosem nyert rendezői Oscart Kubrick, Kurosawa, Altman és Lumet. Hitchcocknak csak az aranyozott nagy semmi, vagyis egy életmű Oscar jutott, rendes szobor egy se. A remény rabjainak semmit sem adtak, pedig mindenki imádja, az Aranypolgárnak csak egy forgatókönyv Oscart adtak, pedig minden kritikus imádja. Hoppon maradt, azaz 0 (nulla!) Oscart kapott az Ének az esőben és Az üldözők is. A Crash megverte a Brokeback Mountaint, a Farkasokkal táncoló a Nagymenőket, a Szerelmes Shakespeare a Ryan közlegény megmentését, a Forrest Gump a Ponyvaregényt, a Rocky a Taxisofőrt. A Szerelemre hangolva a jelölésig sem jutott el. Hát, hol itt az igazság? Nos, az igazság egészen más műfaj, valahol máshol keresendő, ez itt az Oscar-átadó"

Az Oscar hozta azt, amit mára már szinte minden évben. Ha Demi alakítása nem ér díjat, akkor kérdem én mégis mi ér? Elmentek a jó édes ... De legalább nem írhatom, hogy meglepődtem.

1. Yellowstone Kevin Costnerrel. Ez nem az a fikció (3-as pont) amiből sorozat is van. Ez történelmi, a Yellowstone nemzeti parkról. Ha jól emlékszem csak angolul, vagy angol felirattal találtam meg neten. Azt hiszem 4 részes.2. A mozifilmet is ajánlom hasonló címmel, szintén Kevin Costnerrel.3. A Netflixes vagy Amazon Prime-os Yellowstone sorozatot nem láttam de tervezem megnézni.

Szia Sára, a Shōgun-t mégis ajánlanám a figyelmedbe. A történet a 17. századi Japánban játszódik, és John Blackthorne angol tengerész, valamint Yoshii Toranaga nagyúr politikai intrikákkal teli életét követi nyomon. A sorozat különlegessége, hogy a párbeszédek nagy része japán nyelven hangzik el, ezzel is növelve az autentikusságot. Nagyon szép a sorozat látványvilága, jók a színészek és a szinte kötelező akciójelenetek mellett a sorozat kifejezetten sokat fogallkozik a középkori japán emberek életével, egymáshoz, az élethez való viszonyával. Nekem nagyon tetszett, régen könyv formájában is olvastam, szerintem anno csak a könyvből felszedtem minimum egy 150 szavas szókincset is :D

Igen. Erzsébetről szól. Annyi max a negatívum ,hogy a vége össze lett csapva ,de amúgy szerintem teljesen jók a szereplők is

A "Sógun" a mostani felújított változat nekem is nagyon tetszett, illetve "A Bridgerton család" amit bejövős.