Kedvenc versek hozzászólásai

Paul Verlaine : Egy lányhoz

Ha két combod közé veszed
halántékomat, lihegek,
végigkóstolom prémedet,
magamba szívom ízedet;

ha altestedbe olvadok,
és nagyigényű, de rövid
ágyékomat szorongatod
kopasz fejbúbjától tövig;

ha úgy riszálod meseszép
hátuljad jobb meg balfelét,
ahogy erényes feleség
nem tudja rázni alfelét;

ha számba engeded, szivem,
recés, játszódó nyelvemet,
s az élvezettől azt hiszem,
hogy vizeletem elered;

ha derekad ölelem
és pukkanásig telt herém
úgy trónol bolyhos öleden,
mint szultán díszes szőnyegén:

gusztálom mindezt s élvezek,
de ennél százszor szebb nekem,
ha elterpeszted térdedet,
s combod közét megleshetem,

hol párnák közt s a lepedő
krétás fehérjén hajnalig
nézném a Bohóc nevető
cseresznyepiros ajkait.

Az este eljött, s magam vagyok.
Nincs ki vágyam oltaná.
Nincs ki tüzes sóhajomat
Csókjaival fojtaná.

Egyedül az ágyon fekve
Felizgat a gondolat,
Ahogy bőröd hozzám ér,
És simítod a combomat.

Egyre jobban húz a szíved,
S nem bírsz már a véreddel.
Gyere velem! Kívánlak!
A bűnbarlangban tévedj el!

Úgy kívánom érintésed,
Bőröd, szád és nyelvedet.
Kívánom a „merevséged”,
Mi a célhoz elvezet.

Tudom, hogy a vágy már éget,
Te is pont úgy szeretnéd,
Hogy a kéjes, kemény dárdád
Melleimbe temetnéd.

Ne várass már! Gyere hamar!
Teperj le és égess el!
Hatolj belém forrósággal,
Már nem bírok a véremmel.

Mindegy hogy a kéjtől fűtve,
Lágyan, vadul szeretsz-e.
A lényeg, hogy a tiéd legyek,
Szeretkezzünk ma este.

"Kötözz ki, játssz,
Tégy velem amit akarsz!
Csend, sötétség, fülledt éjszaka...
Orromat megcsapja a kéj szaga.
Most csak a tiéd vagyok,
Tégy velem amit akarsz,
S majd a felkelő nappal együtt
Árnyékoddal betakarsz. "

Ki viszi át a Szerelmet?

Létem ha végleg lemerűlt,
ki imád tücsök-hegedűt?
Lángot ki lehel deres ágra?
Ki feszül föl a szivárványra?
Lágy hantú mezővé a szikla-
csípőket ki öleli sírva?
Ki becéz falban megeredt
hajakat, verőereket?
S dúlt hiteknek kicsoda állít
káromkodásból katedrálist?
Létem ha végleg lemerűlt,
ki rettenti a keselyűt!
S ki viszi át fogában tartva
a Szerelmet a túlsó partra!

(Nagy László)

Verseghy Ferenc : Az első egyesűlés
- részlet-

....Vesszőmet erre átbújtattam
a völgyecskének ajtaján,
s egész fenékig elcsúsztattam
harmattal-síkolt udvarán.
Leányom bájos tikkadással
egy vékony ah-ra fakadott,
e ellepve édes ájúlással,
egészen hátra lankadott. Gyanítván, hogy nagy árbocommal
nagyon szétgyötröm mélyeit:
kérdeztem kétes szorgalommal,
hogy sérti tán bel-részeit?
Ő kis fejét megrázogatván,
átfogta puszta combomat,
s önkint magához vonzogatván,
elszélesztette gondomat.....

LEVEGŐT!
Ki tiltja meg, hogy elmondjam, mi bántott
hazafelé menet?
A gyepre éppen langy sötétség szállott,
mint bársony-permeteg
és lábom alatt álmatlan forogtak,
ütött gyermekként csendesen morogtak
a sovány levelek.

Fürkészve, körben guggoltak a bokrok
a város peremén.
Az őszi szél köztük vigyázva botlott.
A hűvös televény
a lámpák felé lesett gyanakvóan;
vadkácsa riadt hápogva a tóban,
amerre mentem én.

Épp azt gondoltam, rám törhet, ki érti,
e táj oly elhagyott.
S im váratlan előbukkant egy férfi,
de tovább baktatott.
Utána néztem. Kifoszthatna engem,
hisz védekezni nincsen semmi kedvem,
mig nyomorult vagyok.

Számon tarthatják, mit telefonoztam
s mikor miért, kinek.
Aktákba irják, miről álmodoztam
s azt is, ki érti meg.
És nem sejthetem, mikor lesz elég ok
előkotorni azt a kartotékot,
mely jogom sérti meg.

És az országban a törékeny falvak
– anyám ott született –
az eleven jog fájáról lehulltak,
mint itt e levelek
s ha rájuk hág a felnőtt balszerencse,
mind megcsörren, hogy nyomorát jelentse
s elporlik, szétpereg.

Óh, én nem igy képzeltem el a rendet.
Lelkem nem ily honos.
Nem hittem létet, hogy könnyebben tenghet,
aki alattomos.
Sem népet, amely retteg, hogyha választ,
szemét lesütve fontol sanda választ
és vidul, ha toroz.

Én nem ilyennek képzeltem a rendet.
Pedig hát engemet
sokszor nem is tudtam, hogy miért, vertek,
mint apró gyermeket,
ki ugrott volna egy jó szóra nyomban.
Én tudtam – messze anyám, rokonom van,
ezek idegenek.

Felnőttem már. Szaporodik fogamban
az idegen anyag,
mint szivemben a halál. De jogom van
és lélek vagy agyag
még nem vagyok s nem oly becses az irhám,
hogy érett fővel szótlanul kibirnám,
ha nem vagyok szabad!

Az én vezérem bensőmből vezérel!
Emberek, nem vadak –
elmék vagyunk! Szivünk, mig vágyat érlel,
nem kartoték-adat.
Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet,
jó szóval oktasd, játszani is engedd
szép, komoly fiadat!

Sziasztok! Micsoda sok szép verset látok :) Nos nekem József Attila az egyik kedvencem ezért tőle idéznék néhány verset :)

TEDD A KEZED
Tedd a kezed
homlokomra,
mintha kezed
kezem volna.

Úgy őrizz, mint
ki gyilkolna,
mintha éltem
élted volna.

Úgy szeress, mint
ha jó volna,
mintha szívem
szíved volna.

Szeretem nagyon én is :)))

Itt van még egy :))
Aranyosi Ervin: Elmélkedés a Holdról
Tegnap tele volt a Hold!
Mi az, mivel tele volt?
Vízzel öntötték tele?
Sokkal több lett a leve?
Á, ennyi volt eleve!
Vagy kis szíve tele lett,
mert most végre szeretett?
Eddig csupán sóvárgott,
kívánta a világot,
vagy egy cseppnyi virágot?
Üres mitől lehetett?
Egy hónapig nem evett?
Szépen lassan lefogyott,
külseje is megkopott,
mert Naptól fényt nem lopott!
Aztán hízni kezdett Ő,
szép orcája egyre nő,
amíg ilyen kerek lett,
s fenn az égen kereklett,
jó, hogy meg nem feneklett!
Tudom mi a Hold baja,
ő a napfény tolvaja!
Más fényével kérkedik,
de csak este érkezik.
Csak éjszaka létezik?
Á, nem, van ő nappal is,
útja égen körbe visz.
Így szalad a Nap után,
fényt szerezni meg bután,
abból elég nem jut ám!
Van, hogy fényért eleped,
mégsem talál eleget,
a hátára sose jut,
ezért azt nem láthatjuk!
Megmutatja? – Várhatjuk!
A Hold fogy, majd megtelik,
láthatjuk is reggelig!
Néha kereken ragyog,
csodálják a csillagok,
akik amúgy kis Napok.
Éjjel a Hold lépeget,
uralja a kék eget.
Lopott fényét szórja szét,
megcsodáljuk: – Ó, de szép!
Ezért játssza az eszét?
Ám sosem ad meleget,
vagy ha ad, nem eleget!
Hidegek az éjszakák,
a Hold megjátssza magát,
lopott fényét szórva ránk.
Néha jól jön ez a fény,
ha éjjel sétálok én,
elkísér az utamon.
Elkerül az unalom,
árnyékomat mutatom.
Ha a Hold mögöttem száll,
árnyékom előttem jár,
így nem vagyok egyedül,
elém árnyékom vetül,
s szórakozunk remekül.
Ám ha felhős fenn az ég,
a játéknak vége rég,
nem látom a Holdamat,
merre kószál, hol szalad?
Árnyékom is elmarad.
Rájöttem, a Hold tükör.
Nap fényétől tündököl.
Ha ügyesen trükközik,
Nap fényébe ütközik,
csodás napfényt tükrözik.
Nem haragszom rád te Hold,
saját fényed sose volt.
Lopott fényed ránk adod,
elűzve a bánatot,
örülünk is, láthatod!
Folyton elfogysz, s újra telsz,
mikor, mennyi fényre lelsz,
annyit szórsz ránk éjszaka,
ez a szíved szép szava,
a ránk hulló fény java.
Tegnap este tele volt,
Nap fényével fenn a Hold!
Kerek arccal nézett rám,
beragyogva éjszakám,
s holnap is eljön talán!

Ez is de jó! Az ember még földim is.:)
Ilyeneket hogy találsz meg?

Aranyosi Ervin: Szeretettel adni
Próbáld ki! Jó érzés szeretettel adni,
éhest megetetni, s nem hagyni megfagyni!
Jó érzés figyelni, hogy telik a bendő,
mikor van ételből kellő, elegendő.
Lásd, a látványától jól lakik a lélek,
segítsd hát azokat, kik odakint élnek!
Hidd el, a jó érzés lelkedre fog hatni,
mert jó szeretettel, s szeretetet adni!
Ha szeretettel adsz, az már egy varázslat,
sosem fog a hiány megjelenni nálad.
Hiszen a jó Isten azt az űrt kitölti,
a bőség ruháját a lelked felölti.
Áramlani is fog minden, ha van helye,
csak az üres polcot pakolhatod tele.
Az nem a te dolgod, honnan lesz a pótlás,
csupán az a fontos, az adásban jót láss!
Hej, ha minden ember tiszta szívből adna,
éhező a Földön biztos nem maradna!
Nem lenne elesett, szeretetlen lélek,
mindenki érezné: – Teremtőmben élek!
Végre megértenénk az élet értelmét,
s jóra használhatnánk a szívet, az elmét!
Együtt teremthetnénk boldogabb világot,
amilyet az ember a Földön nem látott!

És mennyivel jobb ez, mint a terjengős prózája! Most nagyot nőtt a szememben Mór, meg te is Kolléga, hogy ezt előástad:D

Jókai Mór (1825-1904) talán csak a maga izgatására jegyezte fel eme zöngeményét:

Czombod tövét megcsókolom
Kondor fanod felborzolom. Szétnyílik a pinád partja
Piros száját kimutatja Hadd nyaljam meg a kis száját
Azt a duzzadó csiklóját. Megmarkolom a farkadat
Piros feje hogy feldagad Végighúzom a pinámon
Hadd meredjen, hadd ugráljon. Hadd csuzlizza a kis lyukom
A mig beljebb beljebb dugom Jaj, a pinám már szétrepedt,
Ily falatot még nem evett [...]

Wass Albert : Üzenet haza
https:/www.youtube.com/watch?v=fmNU9Mbke8k

Janus Pannonius : "Orsolya lika "

Csábos a nyelved, a húsod lágy, arcod gyönyörűség,
míg bele nem fogtunk, mindened elragadott.
Ám amidőn lefeküdtünk, annyira tágas üregbe
csúszott fütykösöm: el sem hiszi, hogy hüvely az.
Oldala sincs, sem vége, csaponghat, mint szabad égen
benne, vagy úszkálhat, mint hal a tengereken.
Ámde hiába rugózna szegényke a parttalan űrben,
gyengének bizonyul, céljához sosem ér.
Rázhatnám faromat, tárhatnék kart ölelésre,
nyomhatnám magasan hátra a combjaidat:
mit se segít. Veritékes mellem tépi zihálás,
szétreped ágyékom, fájnak a csontjaim is.
Fosszanak isteneink meg bájaidtól, ami vonz, vagy
adjanak azt, amivel, Orsolya, baszni lehet. (Szepes Erika fordítása)

Kányádi Sándor: Valaki jár a fák hegyén

valaki jár a fák hegyén
ki gyújtja s oltja csillagod
csak az nem fél kit a remény
már végképp magára hagyott

én félek még reménykedem
ez a megtartó irgalom
a gondviselő félelem
kísért eddigi utamon

valaki jár a fák hegyén
vajon amikor zuhanok
meggyújt-e akkor még az én
tüzemnél egy új csillagot

vagy engem is egyetlenegy
sötétlő maggá összenyom
s nem villantja föl lelkemet
egy megszülető csillagon

valaki jár a fák hegyén
mondják úr minden porszemen
mondják hogy maga a remény
mondják maga a félelem

Ez a vers jobb mint az eredeti francia nyelvű verzió! Ennyi múlik egy kitűnő műfordítón!
Szép napot mindenkinek!

CHARLES BAUDELAIRE : A MACSKA

1
Mintha az lenne a lakása,
agyamban ide-oda jár
egy szép nagy macska. Csupa báj
Alig hallatszik nyávogása,

oly diszkrét hangja, halk s nemes
de ha dorombolás, ha morgás
egyforma dús, mély zenecsorgás.
És bája s titka éppen ez.

E hang, mely gyöngyözik, szivárog,
betölt, mint dús folyásu dal
és részegít, mint bájital -
hogy be ne hatna, nincs oly árok,

nincs, melyet nem csitítna, láz,
nincs, melyet nem hevítne, mámor
Szavakra nincs szüksége, bár oly
beszédes, mint tán semmi más.

Hol a vonó, mely úgy bemarna
lelkembe, művész hangszere,
királyi fülnek szánt zene,
húr, melynek lenne oly hatalma,

mint hangodé, talány-cicus,
szeráfi macska, macska-démon,
kiben mint egy angyalba, fínom
minden tag, és harmónikus?!

2
Balzsamos barna s szőke szőre
annyira, hogy egy délután,
mert egyszer megcirógatám,
egy illat lettem én is tőle.

Ő a hely áldó szelleme,
mindent birodalmában ő visz:
ítél, kormányoz, ihlet, őriz;
tündére tán, tán istene.

Ha szemeim, delejbe vonva
e szeretett cicám után
fordulnak, és ha azután
benézek újra enmagamba:

csodálva látom ott megint
sápadt szemének ritka lángját,
eleven opált, tiszta lámpát,
amint meredten rámtekint.

Karinthy Frigyes: Így írtok ti

ADY ENDRE - MOSLÉK-ORSZÁG

(Megjelent német és francia fordításban is)

Jött értem a fekete hajó
Jött értem fekete vizen.
Álom-királyfit, vitt tova vitt
Moslék-országnak mentiben -
Fekete hajó, fekete vizen.

Moslék-ország, hajh, cudar ország,
Hajh, Hortobágy, zsír-szívű rém;
Hajh, Átok-város, Redves-ugar:
Piszok-hazám, mit kapaszkodsz belém?
Fekete vizeken jöttem én.

Vagyok a nyugati sirály -:
De magyarnak köpött ki a föld
Moslék-ország a nyakamon ül
Engemet Moslék-ország örökölt:
Nyöszörög a hájszagú föld.

Már nem megyek el, fekete hajó
Moslék-ország hagy' örülj, szegény!
Laza ferdinen, laza ferdinen
Fekete vizen, fekete legény,
Hajh, kutyafáját, szomorú legény.

Rjtő Jenő : Most megy... megy...

És most megy mindég... mindég távolabb
Egyhangu uton... busan... csendesen...
Amig lassan... lassan... magamra hagy
Észrevéttelen.

Mi egymástól nagyon messze voltunk
Én jajgattam és ő csak kacagott
Együtt mi ketten sohasem daloltunk
És most megy... megy... ott.

Járt a fényben melj engem körülvett
Járt a mosoljgott vigan, boldogan
Mig én magamban sirtam könnyeket
Némán hangtalan.

És most megy... mindég... mindég távolabb
Egyhangu uton busan csendesen.
Amig lassan... lassan... magamra hagy
"Az életem."

RADNÓTI MIKLÓS: SZILVESZTER ÉS UJÉV KÖZÖTT

(Este)

Tűnik ez az év is, hűvösen mosdik meg
utána a lélek és fagyosan kéklik
s már színéről emlékszik
az évre, csak mint a gyermek úgy
és újat nem köszönt, mert nem vár semmire,
a piros szabadság tán nem jön el soha,
számára csak mostoha
év lehet ez és tétova táj.

(Éjtszaka)

Ó, felejt a lélek és örömtelen jön
veled fiatal év. Fáj csak és nem hős már,
mint régente: erős vár
volt és kincses város a dombon.

(Hajnal)

Város a dombon és búgó harsonaszó.
Igyekezz lélek még, légy újra hatalmas,
mert éget, mint hideg vas
a sorsod és olyan konok is,
igyekezz lélek és
törj föl fiatal év.

(Reggel)

Úgy állok partodon fiatal év,
mint egyszer hajón az Ádrián,
szigorú hajnal volt és karmos ég,
eső tapintott a vízre jó
tenyérrel és eltakarta tükrét.
Míg lassan indult a nagy hajó
s orrán halkan repedt a szürkeség,
halászok álltak a parton ott,
magányos lelkek, órjás kezekkel.
Úgy állok én is, magányos lélek itt,
repedj szürkeség, s törj föl fiatal év.