Ukrajnai fejlemények, segélyek, háború hozzászólásai

Angliából Te így látod...
Kíváncsi leszek, hogy a németek novemberben vagy decemberben (amikor elég hideg lesz) hogyan viszonyulnak majd az oroszországból importálható gázhoz?

Én több dolgot nem értek otthon, de egyet különösen nem!
Mégpedig azt, hogy most miért nincs orbán és szijjas elvtárs fejére kiabálva az elmúlt 10 év hibás orosz politikája főleg az energia hordozók területén!
Ugye most könnyű azt harsogni a részükről, hogy az olajat valamint a gázt tekintve 85%-os mértékben kitett az ország az oroszok felé, így semmi közös EU szankciót nem szavaznak meg ezen a téren!
2012 után kérte tőlük valaki otthon, hogy ez így legyen, és a kb 40%-os kitettséget megduplázzák?
Elkövettek egy kapitális hibát, most pedig ezt nem ismerik el.
Csak hablatyolnak hogy védik a magyar érdekeket.
Ha valaki hibázik akkor megbünhődik!
Ezek a szerencsétlenek hatalmasat hibáztak, és nem hogy megbünhődnének, még nagyobb felhatalmazást kaptak.
Számomra ez nagyon furcsa, és valahol már szégyen a magyar népre nézve!

Nem tudom mit(kit) rejt az általad említett FAM..? A leírtakkal egyet lehet érteni. A kérdés , az örök kérdés marad: miért ilyen könnyen megvezethető az ember? Bármikor,bárhol,bármilyen életkorban. Mennyit mondogatták a "rendszerváltás" után: ki kell haljon egy generáció, hogy érdemi változás legyen. A kádári kisember, a langyos vízben, előtted van? Fusi, telek, Trabant.... Na meg zaba, az a lényeg meg a sőr!
Ma mit látsz? Dettó, csak 'nyugatibb' formában.... A reklámok alapján mindenki hülye, rettenetes látni, hogy direkt a pofánkba nyomják, vedd meg, fogyasszd el, hiszen ezt a fejlett nyugati életformát akartad. Mitől értené a nagypolitikát ? Túl sokat kívánsz, nézd, hogy mennyi az önkéntes harcos, pénzért, ideáért,gyülőletből, bosszúból, ez vezérel sokunkat, csak nem a harcmezőn élik ki az agresszivitásukat... :(( Oda már
gyávák.. Pár szó erejéig : a mindenkori popaganda( ezért utálatos szakma az influencereszkedés) a hatalmi elittel összefonódott gazdasági lobbi haszna a kis emberben van. Aki vásárol,fogyaszt, és szükség esetén uszítható jobbra vagy balra. Lásd mi megy az orosz köztévében. Na persze a német sem "okosabb" nép, megvezethető(lásd a fajelmélet), miért lógnánk mi ki a sorból ? A legtöbb erőszak családon belüli, ha ott sem értjük meg egymást, akkor mit is várunk el önmagunktól? Nem mindenki Buddha, aki egész nap a köldökét nézve elmélkedett a világról....

Nem vagyok az a kritika nélküli nyugatbarát, de azért ami sok helyen megy, már nekem is elfogadhatatlan (főleg a kommentszekciókban), ezért álljon itt egy számomra hiteles ember posztja (FAM)

"A magyarok nem "oroszbarátok". Ami történik az az, hogy nem szopjuk be olyan könnyen a nyugati-globalista gyűlöletpropagandát, így nem állunk be a sorba. És aki nem üvölt együtt a szarjankókkal, azt megpróbálják szintén az ellenségképbe belenyomni. Annak, hogy ránk átlagosan kevésbé hat a nyugati propaganda, valóban történelmi okai vannak, sok és mély. Annyiszor csaptak be, hagytak cserben minket, hogy a kollektív tudatba beleivódott, ne higgyünk nekik." - írja egy kedves kommentelőm.
Fontos kommentnek tartom, mert tipikus, szignifikáns. Ezért is válaszolnék rá, mert nem csak neki válaszolok. És most kivételesen nem poénkodok, semmi szarkazmus meg irónia.
Nos, jómagam elég sokat írtam, beszéltem, sőt még tüntettem is a neoliberális globalizáció és az attól elválaszthatatlan amerikai világhatalmi nyomulás ellen, de még inkább annak propagandája ellen, de legfőképp a hazai Amerika-seggnyalás, nyugatmajmolás, öngyarmatosítás, és majdnem minden ellen, amit nálunk valami tévedés folytán "liberalizmusnak" neveztek. A legutóbbi időkig. Éppen ezért pontosan tudom, mi az a globalista propaganda.
De a magyarokra bizony kurvára hatott a "nyugati propaganda", eléggé kisebbségben voltunk, akik nem úgy gondoltuk, ahogy azt a Népszabadság vezércikkeiben, vagy a Heti Hetesben gondolták. A lakosság jó része habzsolta a "globalista propagandát" rendszerváltás idején és utána is egy darabig. Nyomát nem láttam akár még húsz éve a Nyugatban való mély és tömeges csalódásnak. Ez a csalódás valahogy a ner közbeszédével növögetett itt egyenes arányban. Pont ahogy a rendszerváltás idején nőtt meg a sajtó hatására a rendszerváltó, Nyugatbarát jókedv is.
Ami most a menő jobboldali közegekben, az nem a globalista gyűlöletpropaganda nem beszopása, hanem a putyinista gyűlöletpropaganda kritikátlan visszhangozása. Nagyon nem azonos a kettő.
És van egy olyan gyanúm, hogy miként a korábbi menőséget, ezt se magától visszhangozza "az öntudatos magyar nép".
Az pedig plusz furcsa, hogy rajtunk és Szerbián kívül az összes térségbeli sorstársunk máshogy látja. Nekik picit jobban hiszek, mint a Szputnyik Newsnak. Ami már vagy húsz éve ráállt a tömeges és profi hírhamisításra."

https:/www.youtube.com/watch?v=8VR6JWQO43I

Semmi jó nem várható. Az igazi háború csak most kezdődik és minimum a nyár végéig elhúzódik.
https:/m.youtube.com/watch?v=PyDo3UKMoj4

Akkor a világ lúzere vagyok, mert nem fizetnek. Egyébként te pont annyira érvelsz, és vagy tárgyilagos, amennyire én. Leírtam egy tényt, miszerint még a XXI században is mindig az erő számít, nem pedig a nemzetközi jog szabályai. Felhoztam utána egy időbeli sorrendet, ami ezt alátámasztja: 1.Koszovó 2Dél-Oszétia és Abbházia,3. Krím. Neked ez hiteltelen. Rendben. Azt kéne esetleg észrevenni, hogy a világot irányító politikusokról pereg le minden. Madeline Albright annak idején a szankciók által feláldozott 500 000 iraki gyereket. Majd lenyilatkozta a tv-ben,hogy tulajdonképpen kemény dolog volt,de megérte. Te azt látod, hogy szenvednek az ukrán civilek. Sajnos én is ezt látom. Arról már megfeledkezel, hogy ez nem kis részben annak köszönhető, hogy a saját hadseregük a lakótelepi udvarokra telepíti a nehéz technikákat, iskolába költözteti a katonákat, hogy onnan lövöldözzenek kifelé az orosz csapatokra. Fekete-fehérben látod az egészet. Miközben pedig több évtizede nem is egy biztonságpolitikai témájú könyvben kinyilvánította az USA, hogy át akarja venni az irányítást Oroszország felett és Ukrajnát bármilyen áron le akarja róla választani.Brzezinski,Spykman, Mackinder. Még mindig az ő elveik irányítják az amerikai geopolitikai gondolkodást. Persze,ha azt hiszed, hogy az USA puszta szívjóságból tolja a fegyvert Ukrajnába, az a te dolgod.

Falcon, nem hivatkozhatsz nemzetközi szerződésre, de facto állapotra, mészárlásra stb. ha csak akkor hivatkozol rá, amikor a neked szimpatikus fél érdekét szolgálja, de figyelmen kívül hagyod, ha a neked kevésbé szimpatikus fél érdekét védené.
Egyáltalán, minden szavad és érved teljesen hiteltelen a nyilvánvaló, nem titkolt elfogultság és a tárgyilagosság teljes hiánya miatt. Nem érvelsz, csak sulykolsz. Rólad ellenben lepereg minden érv, erkölcs és tény. Nem meggyőzni akarsz senkit, csak lyukat beszélni a hasába. Lefogadom, hogy téged fizetnek ezért (különben a világ lúzere lennél).

Grúziának, Dél-Oszétia és Abbházia 1992 óta de facto nem része. Korábban egyébként mindkettőt Sztálin csatolta a Szovjetunión belüli Grúz SzSzK-hoz. Továbbá a két terület Grúziával való határán, a Független Államok Közössége békefenntartó erői állomásoztak nemzetközi szerződés értelmében. Amit a grúzok is elfogadtak. Sőt katonákat is adtak bele, ahogy az oszétok és az abbházok is. Aztán pár nappal a háború előtt a grúz katonák leléptek az orosz parancsnokság alatt lévő békefenntartó bázisról és nem tértek vissza többé. Viszont a grúz hadsereg megtámadta ezeket a bázisokat például a Dél-Oszét fővárosban,chinvalban. Medvegyev elnök meg nem nézte tétlenül, ahogy mészárolják a katonáit, így háború lett a dologból. Gondolom te az ő helyében a "légyszi,ne lőjétek őket" mondattal próbáltad volna meggyőzni Szaakasvilit. Azt pedig, hogy Grúzia támadott megint nem én találtam ki, hanem az EU-s jelentés írja le. Az tény, hogy a Krímet úgy szerezte vissza, hogy kihasználta az erőfölényét, mert nem akart a saját több mint 200 éve ott lévő támaszpontja helyett egy amerikai flottatámaszpontot ott látni. Viszont ehhez a tetthez erős inspirációt jelentett Koszovó függetlenségének elismertetése az USA részéről. Mert ott látták meg, hogy a XXI században is az erő felül írja a nemzetközi jogot, mert az USA pont leszarta a szerb határokat, a területi integritás elvét. Az oroszok pedig rájöttek, hogy nekik is van erejük, úgyhogy csináltak azóta pár új "független Koszovót".

Átrágtam magam ilko kimerítő idézetén, most ezen a háborús propaganda filmen, nem lettem okosabb. Csak még összezavarodottabb ! Sőt, a legújabb hír már egy közeljövőben bevezetendő hadiállapotot vizionál. Akkor viszont Moszkva teljes mozgósítást rendelhet el. Ember nincs ki megjósolná mi lesz velünk. Ami biztos, hogy nehéz évtizedünk lesz (ez már hazai hír) , legalábbis a mi nagyfőnőkünk szerint. Jobbnál-jobb kilátások, de a történelemben ez megszokott: egyszer fenn, egyszer lenn, állandó ciklikusság,és most lejtmenetben vagyunk, sajnos....

https:/www.youtube.com/watch?v=3sxAi5vpzwE

Még egy kis elemzés a témához. Vannak benne érdekes dolgok.

"Európa felett sötét az ég: Kik is a mi szövetségeseink?

A világban zajló gazdasági, biztonságpolitikai, diplomáciai eseményeket tekintve nagyjából mindenki számára világossá vált, hogy az orosz-ukrán háború mögött sokkal több szereplő áll szemben egymással, mint a két szomszédos, valaha testvérnemzetként élő ország. Talán ma már azt is bátran kijelenthetjük, hogy a háború tovább gyűrűzött a kijevi kormány fegyver, média és pénzügyi támogatásával az Európai Unió és Oroszország közé, sőt a teljes angolszász világ is felsorakozott a láthatóan csak eszközként használt, ukrajnai vezetés mögé, kezdve Washingtonnal. Mindezekből világossá válik az is, hogy ki tartozik ma az Egyesült Államok szövetségi rendszerének stabil alapmagjába; nincs új a nap alatt ezen a fronton: Nagy-Britannia, Kanada, Ausztrália, az Európai Unió, Japán és Dél-Korea mindenképpen.
Azonban az már kevésbé megfogható, ami a másik oldalon és a két fél közti „senki földjén” tapasztalható. Legyen szó a kínai-orosz, a pakisztáni-kínai, az iráni-orosz-kínai, indiai-orosz, török-orosz, arab-orosz-kínai kapcsolatokról, az egyéb ázsiai, afrikai és dél-amerikai, újonnan kiépülő külkapcsolatokról. S véleményem szerint ez utóbbi felvetés az, ami nagy sebességgel és látványos fordulatokkal felborította a néhány évtizede stabilan működő, amerikai, egypólusú, globális berendezkedést. Meglepetést ma nem a hagyományosan nyugati szövetségi rendszerbe tartozó országoktól várhatunk, az ő hovatartozásuk – ha az nem is túl komfortos a számukra sokszor – változatlan. Azonban mindenki más – aki nem tartozik bele teljesen a Nyugat alkotta formációba – mintha kezdene kibújni az amerikai hegemónia vigyázó szeme alól, s ki-kikacsintgat más világ berendezkedést támogató országok irányába.
Titokzatos kapcsolatok vetették meg a lábukat Ázsiában, illetve kontinenseken átnyúlva, Kína és Oroszország részvételével a világon szerte. Az USA, Oroszország és Kína mögött sorakozó ambiciózus hatalmak – mint India, Pakisztán, Törökország, Szaúd-Arábia, Brazília, Argentína, illetve más afrikai, ázsiai és dél-amerikai országok – egyre inkább a multivektorális külpolitika kiépítésére törekszenek, ha lehet kerülve az egyirányú elköteleződést, vagy ellenségeskedést bármelyik potenciális nagyhatalommal. Rendkívül dinamikusan építik kapcsolataikat egymással és a nagyhatalmakkal, sokszor fittyet hányva a jelenlegi világvezető szuperhatalom elvárásaira. Mindezzel megteremtettek egy rugalmasan táguló-szűkülő, kapcsolatihálókra épülő stratégiát a külpolitikában, s ezzel számtalan kaput nyitottak ki a maguk számára, melyeknek köszönhetően egyre kevésbé függnek egy-egy nagyhatalomtól.
Ezzel a rugalmas rendszerrel, ha párhuzamba állítjuk az egykor újító szellemületű, liberális-kapitalista nyugati szövetségi rendszert, azonnal megállapíthatjuk, hogy az sokkal merevebb lett mára. A döntéshozatali mechanizmusok, a diplomáciai kapcsolatok, a gazdasági, energetikai, kulturális, pénzügyi kapcsolatok diverzifikálási kísérletei rendkívül sok akadályba ütköznek, melyeket a Nyugat vezetése gördít kötelező jelleggel szövetségesei elé. Ezt teszi többek között szigorú szabályaival, szankcióival, indítványaival.
Ez a merev, elvárásokra épülő rendszer a nemzetközi mechanizmusok kiépítésében, a szövetség tagjainak önnön gazdaságát, diplomáciai lehetőségeit, biztonsági helyzetét teszi sokszor versenyképtelenné a rugalmasabb döntési mechanizmusokat támogató, legkevesebb elköteleződésre törekvő országokkal szemben. Mindez kedvező lehetőségekkel is járt például Európa számára, hiszen hosszú évtizedeken keresztül ez a rendszer garantálta a békét és a fejlődést földrészünkön a II. Világháborút követően. Az elmúlt években azonban valami megváltozott, egyre több negatívummal is szembe kell néznünk önállótlan politikánk miatt.
Felismerve az USA hanyatlását, s az új nagyhatalmi aspiránsok tényleges megjelenését, az említett feltörekvő középhatalmak egyre kevésbé mutatnak hajlandóságot az elköteleződés irányába. Nyilvánvaló, hogy az amerikai külpolitika megosztó tevékenysége súlyos következményekkel járt a világ számos pontján – s ez markánsan megkérdőjelezi pozitív hatásait is - de a közeli évtizedekben elsősorban a Közel-Kelet, illetve a terjedő terrorizmus révén az afrikai és európai térségben okozott látványos katasztrófát.
Mindez komoly újra tervezést vont maga után az olyan – elsősorban az USA irányába elkötelezett – országok részéről, mint Szaúd-Arábia, vagy Törökország. S ez a folyamat egyre fertőzőbb; a kérdés, hogy érdemes-e az amerikai világvezetés egyeduralmát támogatni teljes mellszélességgel, nem csak az ázsiai országok vezetőinek fejében merül fel, hanem Dél-Amerika olyan Washington-barát országaiban is, mint Brazília. Ma már Európa nemzetállamai sem bizonyosak abban, hogy jó helyen állnak a világ csatatérfelein (ha egyáltalán muszáj valamelyik oldalon állni). Európa szerte összecsap a szuverén európai/nemzeti elképzelés az amerikai utat járó Európai Uniós elit küldetésével.
Sokan természetesen a magyar miniszterelnökre hárítanak minden nemzetállamokat éltető hangulatkeltést, azonban érdemes elolvasni ezt a 2021-es Macron idézetet, főleg, hogy őt sokan a globalizmus hívének szeretik beállítani: „Soha nem engedhetjük, hogy olyan helyzetbe kerüljünk, amikor Amerika döntéseitől függünk, mert bármilyen demokratikus amerikai döntést amerikai belpolitikai megfontolások és amerikai nemzeti érdekek vezérelnek, s így nem lehet pontosan ugyanaz, mint egy európai döntés – különösen a saját szomszédságunkkal kapcsolatban!” 2022-re ez a mondat életre kelt teljes valójában. Az világosan látható, hogy a nem európai érdekeket szolgáló amerikai katonai döntések, mint Líbia, vagy Irak inváziója, kifejezetten romboló hatással magára Európára voltak – természetesen a térséget követően - s nem az Egyesült Államokra.
A világot ma sújtó folyamatokat elnézve az európai döntéshozók a nagypolitikai, gazdasági és nemzetbiztonsági kérdésekben sokkal maradibbak, mint az említett, új generációs középhatalmak. S e maradiságot tovább lassítják az Európai Unió mérhetetlenül lassú, túlpolitizált bürokratikus mechanizmusai. Ezen felül a belső, ügyek mentén, illetve globális kérdésekben tapasztalható megosztottságot, tovább növelik a külső érdekeket kiszolgáló politikai és gazdasági erők, legyen szó Washingtonról, Moszkváról, Pekingről, vagy éppen Ankaráról. Világos, hogy ennyi nemzetet, ennyi kulturális, történelmi, gazdasági, politikai háttértörténettel nehéz egy mederbe terelni, s ez kifejezetten előnyös helyzetet biztosít minden külső erőnek saját érdekeik érvényesítésére, s ezáltal sokszor az öreg földrész világban betöltött szerepének gyöngítésére is.
Ma a többi meghatározó amerikai szövetséges helyzete sokkalta jobb, mint Európáé. Japán része az amerikai szövetségi rendszernek elsősorban befuccsolt II. Világháborús szerepvállalása miatt, illetve a Kínától és Oroszországtól való folytonos tartása miatt. Természetes, hogy kiállt az Oroszország elleni szankciók szükségessége mellett. Továbbá nem véletlen, hogy az 1945 után az akkori Szovjetunióhoz került Kuril-szigetek legdélibb, három szigetének visszacsatolási vágya is most, amikor az oroszok minden figyelme szinte Ukrajnára összpontosul, erősödött ki Tokióban. Természetesen Dél-Korea a fenyegető északi testvér miatt szintén rászorul a komoly visszatartó erővel bíró amerikai hadsereg támogatására.
Ausztrália a Csendes-óceáni térségben egyre intenzívebben aggódik a kínai befolyás növekedésétől, nem véletlen, hogy a tavalyi évben a QUAD (USA, Japán, Ausztrália, India) mellett az új angolszász nukleáris katonai szövetség tagjává is vált. Az AUKUS (Ausztrália, Egyesült Királyság, Egyesült Államok) elsődleges célja a kínai katonai feltörekvés visszaszorítása a régióban. Érdemes még Kanadát megemlíteni, földrajzi közelsége mellett jelentősen összefonódott gazdasága (NAFTA) az Egyesült Államokkal, továbbá az energetika terén is szoros az összekapcsolódás, s ez sokszor előnytelen helyzetet is teremt Kanada számára, mivel nagymennyiségű erőforrásait kénytelen az észak-amerikai piacokon számottevő nyereség nélkül árusítani. Egy közös pontot az említett, négy amerikai szövetséges esetében ki kell emelni; számukra rendkívül kedvező hatásai vannak az amerikai (katonai) szövetségnek, s számos washingtoni bakinak (közel-keleti fiaskók egy része, tömeges migráció, ukrajnai háború) csak távoli szemrevételezői. Nem így Európa.
Az ukrán-orosz, vagy inkább Nyugat-Moszkva közt dúló és egyre terjedő háborút úgy tűnik mindenki igyekszik a számára legjövedelmezőbb módon kezelni, ez azonban nem mondható el az Európai Unióról. Az olcsó, stabilan kiépített, orosz energia veszélybe került, hiszen - bár csak arról vitáznak Brüsszelben, hogy az Unió bojkottálja-e az orosz energiahordozókat - azonban arról se feledkezzünk meg, hogy mi történik, ha maguk az oroszok zárják el ma-holnap az ipart és a lakosságot éltető gáz és olajcsapokat. Látjuk, hogy India, Kína, vagy Pakisztán is kifejezte hajlandóságát az olaj, szén és gáz felvásárlására, s a lengyel és bolgár eset sem ígér semmi jót. Nem biztos, hogy az Európai Unió országainak mindenben ugyanaz az érdeke, mint az Egyesült Államoknak, vagy Nagy-Britanniának, akik rendelkeznek saját energiaforrásokkal. A háború sem az amerikai, vagy brit partok közelében dúl, számunkra Közép-Európában sokkal veszélyesebb forgatókönyvek lehetnek, s nem csak gazdaságilag.
Sajnos egyelőre úgy tűnik, ma sem hazudtolja meg magát az Európai Unió önállótlanságában. Ahogy eddigi külpolitikájában, a migrációs krízis kezelésében, technológiai, vagy védelmi kérdéseiben nem tudott önálló, saját érdekeket figyelembe vevő döntéseket hozni, úgy a jelenlegi ukrajnai háborúban is kockára viszi saját gazdasági, energetikai, s ami a legrosszabb; biztonsági státuszát a szövetségi rendszer más, erősebb és hangosabb tagjai miatt.
Az olyan öncsonkító lépések, mint az orosz energiahordozók időelőtti bojkottja (hiszen abban minden szakember – nem politikus! – egyetért Európában, hogy hosszú évek kidolgozott stratégiája szükséges az orosz energiahordozók importjának leállításához), nem lehet valós európai érdek. Azonban van, akinek kifejezetten jól fog jönni a döntés, hiszen az amerikai cseppfolyósított gázzal szemben eddig a fő ellenérv a jóval magasabb ár volt. Ez egyfelől a kiépítésre váró, rendkívül specifikus infrastruktúra miatt van, másfelől a szállítás és a cseppfolyósítás és visszagázosítás során kárba veszett gáz miatt alakult ki. Mára azonban amerikai nyomásra sikerült a nyugati országok java részét lebeszélni az ugyan nagy időintervallumra kötött, de emiatt rendkívül kedvező áru orosz hosszútávú gázszerződésekről, emiatt az európai gáztőzsdéken zajlik elsősorban a vásárlás.
Az Északi Áramlat-2 vezeték körüli amerikai-német-orosz ellentétek és a világjárványt követő újra nyitás következtében némi manipulációt érezhettünk már tavaly ősszel a gázpiacokon, aminek következtében közel tízszeres árig emelkedett a gáz ára. Ennek gazdasági és politikai hatásait fölösleges tárgyalni, világos, hogy kedvezőtlen a vásárlóknak. Mindazonáltal azt látni kell, hogy ma már a tőzsdei árak olyan magasak, hogy lassan már megéri leszerződni az LNG terminálok kiépítésére és az amerikai cseppfolyósított gáz vásárlására. A már meglévő európai vezetékrendszerek Oroszországból és az olcsón elérhető orosz energiahordozók akadálya így félre lett gördítve.
Feltűnő, hogy a legintenzívebb hergelés az ukrajnai háborúban való Európai Uniós részvételre ma – az elegánsan távozott – Nagy-Britanniából, és a több ezer kilométerre fekvő Egyesült Államokból érkezik. Mindezt pedig teszik azért az Ukrajnáért, akit mind a mai napig nem voltak képesek felvenni egy védelmi szövetségükbe sem, pedig legkevesebb nyolc évük volt rá, de inkább több. Ma Európában egyre kaotikusabb légkör kavarog, nyugati szövetségeseink a háború felé tolnak minket, a brüsszeli vezetés szintúgy, a nemzetállamok, ha éppen nem egymásnak, vagy belső politikai ellenfeleiknek esnek, akkor próbálnak polkorrekt módon kisiklani a háború alól. Teszik mindezt úgy, hogy elkerüljék az oroszbarát, vagy ukrán ellenes jelzőket, azonban félő így nem fog menni.
A viharfelhők ma újra gyűlnek Európa felett, s úgy tűnik a színfalak mögött senki sem a szövetségesünk, a gyengülésünk sokak számára kedvező lenne, beleértve úgynevezett szövetségeseinket is. Ma az ukránokat terítették ki a terepasztalra, de valóban hiszünk abban, hogy a magyarok, szlovákok, románok, németek nem kerülhetnek fel ugyanerre a harctérre? Ismét egy Macron idézet, mellyel zárnám is az elemzésem: „A földrajzunkat nézve, amikor Oroszországról van szó, a nagy különbség Amerikával szemben az, hogy mi egy térségen osztozunk vele, s bennünket nem választ el egy óceán tőle. A szankciók és ellenszankciók ugyanannyiba kerülnek nekünk, ha nem többe, mint az oroszoknak – mármint nekünk európaiaknak, nem mindenkinek.”

Egyetértek.

Plusz hozzátenném, hogy nemcsak az usa fog jól járni, hanem bizony Kína, és az arab országok is. Mert az oroszok rá lesznek szorulva Kínára pl a gázuk eladásának kényszere miatt, Európa meg még jobban rájuk fog szorulni, mint eddig. És az arab olajországok is kedvezőbb pozíciókba kerülnek, még a mostaninál is.

Baszki, ez a szemét Grúzia megtámadta a saját területét! Hát, ez már csak háborút kíván, nem? (Csak mellékesen: Szocsiban üdülve a Rica-tóhoz buszkirándultunk. Az orosz nemzetiségű szovjet idegenvezető felhívta a figyelmünket, amikor a Pszu folyó hídján áthaladva átléptük az orosz és a grúz tagköztársaságok határát.)
"Snowden" Ez ám az ütős riposzt! Szembe tudtál állítani egy állítólag talán majdnem de mégsem esetet több tucat ténylegesen, államilag meggyilkolt áldozattal.
"A realitás az, hogy Oroszország atomnagyhatalom. Ukrajna nem." Az megvan, hogy a Szovjetunió szétesésekor az atomfegyverek jelentős része, 1700 robbanófej Ukrajna területén ragadt? A Föld harmadik legnagyobb atomhatalma lett, több robbanófeje volt, mint Nagy-Britanniának és Franciaországnak együtt. Akkor miért is nincs most Ukrajnának atomfegyvere? Mert a Budapesti Egyezményben vállalta, hogy HATÁRAINAK ELISMERÉSE ÉS SZAVATOLÁSA ellenében leszereli. Ukrajna teljesítette szerződéses kötelezettségét, Oroszország nem. Oroszország SOHA nem állja a szavát. Ez a realitás, ha már a realitásokat nézed.
Neked az a realitás, hogy ha a nagycsoportos Dagadt Dezső elveszi a kiscsoportos Pici Pisti tízóraiját, akkor Dezső mellé állsz, elismerve biztonsági igényeit (az éhhalál vagy a nyálcsorgás ellen?), Pistire meg ráripakodsz, hogy "te vagy a hibás, miért nem adtad oda magadtól?", és még bele is rúgsz. Legközelebb Dezsőnek már nem is kell fáradnia, helyette elveszed te a tízórait Pistitől és bárki mástól, és mosolyogva átnyújtod Dezsőnek. A sajátoddal együtt, csak nehogy csúnyán nézzen rád.
Nézz körül inkább a domina hirdetők között, velük jobban jársz. Én meg megpróbálok visszakapaszkodni a földszintre innen, ahová magaddal húztál.

A vád a "nem szövetséges fegyveres erőben végzett szolgálat", illetve a "tiltott toborzás" volt. Tehát lényegében nem lehetett ott zsoldos a magyar törvények szerint. A második vádpontot nem értem, mert a hírek szerint nem hívott magával oda senkit. A háború előző szakasza egyébként azért volt egészen furcsa ( a 2014-15-ös) mert mindkét oldalon szolgáltak magyarok. A Donyecki és a Luganszki "népköztársaságok" seregeibe önként mentek, még magyar harckocsizó is szolgált náluk. Plusz az egyik külföldiekből álló a Donyecki "népköztársaság"-nak úgy hívták, hogy Szent István légió. Az ukrán hadseregbe pedig erővel sorozták be a kárpátaljai magyarokat, a lakosság arányuknál nagyobb számban. Aztán az erről döntő ukrán politikusok szépen nézték a fotelből, hogy Ukrajna két kisebbsége az, oroszok és a magyarok miként lövik egymást.

Én a realitásokat nézem. A realitás az, hogy Oroszország atomnagyhatalom. Ukrajna nem. Meg az is realitás, hogy a NATO nem vesz fel olyan tagokat,ahol gond van a területi egységgel vagy éppen az adott állam fegyveres konfliktusban van egy másikkal. Az ukrán NATO tagság pont ezért nem lehetséges,azon túl, hogy sértené az orosz biztonsági igényeket. Amelyek komolyabban esnek latba a nemzetközi viszonylatban, mint Ukrajnáé mert nemzetközi viszonylatban az erősebb kutya létesít nemi kapcsolatot. Oroszország pedig önmagában az atomfegyverek miatt már erősebb kutyának számít. Oroszország pontosan annyira megfélemlítő és megtorló stílusú, mint bármelyik másik atomnagyhatalom amelyik veszélyben érzi az érdekeit. A felsorolt háborúkat tekintve Dél-Oszétia és Abbhazia erősen kakukktojások. Mert pontosan az EU által a 2008-as háborúról készített Tagliviani jelentésben benne van, hogy mindegyik fél provokálta ugyan a másikat,de az agresszor ország az Grúzia volt, ami augusztus 7 éjjel megtámadta ezt a két területet. Ezt egy hivatalos EU jelentés írja. A személyek elleni hadviselésről: az átállt hírszerszők sorsa gyakran ez szokott lenni a világon mindenütt. Snowden sem élne már,ha nem Moszkvába menekült volna. Sarah Palin például fejbe akarta lövetni. Az újságírók megölése az egy másik történet, az elfogadhatatlan, viszont arra felé sajnos nem ritka. A dolog a 90-es években volt egyébként a legjobban csúcsra járatva. Persze azok után, hogy Jelcin szétlövette a hadsereggel a "fehér házat" a moszkvai parlament épületét, 1993-ban,ez így már kevésbé meglepő. A parlament azért lett szétlövetve, mert a képviselők nem fogadták el Jelcin új alkotmány tervezetét. Az akciónak 200 halottja volt. Jelcin utána még 7 évig elnök maradt, és nyugaton sem kérdezte meg tőle soha senki,hogy ezt úgy mégis miért?!
Abranoviccsal mi történt. Azon kívül persze, hogy kénytelen volt eladni a Chelsea FC-t?

A mennyiség viszont nem a technikai eszkozoket hanem a felaldozhato humán eroforrast jelenti. Az pedig ma már edeskeves. Oroszok nagyon meg fogják szívni. Egész nyugat europa es mi is megszivjuk, de nem annyira.

Egy amerikai nagykutya mondta a napokban: "Oroszországot annyira meg kell gyengíteni, hogy elvegyűk a kedvét a jövőben hasonló kalandoktól..., azaz egy másik állam megámadásától. Ez tiszta sor, remélhetőleg elbírnak vele. A hagyományos fegyverzet terén csak a mennyiség az erejük, és a gátlástalan rombolás. Mindig is ezt tették. Remélhetőleg most nem nyúlnak a végső fegyverűkhőz, ( az csak háborús retorika ) ha maradt egy csöpp eszük...

És látni kell azt is, hogy Putyin is romokban hever, beteg, testileg is, öregember, az asztalbakapaszkodós videón látszik, hogy ülni alig tud, persze lehet ettől még veszélyesebb is, egyenlőre ő a főparancsnok.
De szerintem csak arra várnak,hogy valamit összehozzanak, amiből egy " győzelmi" propagandabeszédet írhassanak szovjet módra, nem baj ha nem igaz, és bár a világ nem, de az egyszerű orosz elhiszi.

Ezt nagyon jól írtad. A 2. világháború alatt a nyugat rengeteg fegyvert, hadi anyagot és pénzt adott a szovjeteknek. Anélkül nem tudtak volna nyerni. Ennek ellenére a szovjet propaganda úgy adta elő, hogy csakis kizárólag nekik, a bátor szovjet népnek köszönhető a győzelem, ami persze nagy hazugság. Mai napig ez a hivatalos álláspont.

A mai Oroszország is "nagyobbnak", jelentősebbnek tűnhet, mint amilyen valójában.
Gazdasága akkora a 144 milliós országnak, mint a 51 milliós Dél-Koreának.
Annyi a különbség, hogy míg átlagos országok a GDP 1-1.5 százalékát költik a hadseregre, oroszok a 10-11 százalékát. Tény a hadseregük a legnagyobbak közé tartozik. De gazdaságilag az ország már nem komoly tényező.
Olajjal és a gázzal tudnak zsarolni, de a szankciók hatásait ők jobban meg fogják sínyleni.