Van az a "fajta", aki nevelhetetlen. Minden egyes részletre nem tértem ki a sztoriban, de hidd el, több esetben rájuk szóltunk. És nem érdekelte őket. Pl mikor nem szálltak ki az autóból bemutatkozni a csapattársaknak. Ott álltunk még vagy 20 percet a kocsi mellett, és akkor sem szálltak ki, csak nyafogtak, hogy akkor most "ki kicsoda?" ...Ők ilyenek. És pont... És csak messzire el kell kerülni őket, mert csontig lerágják az ember húsát- ha hagyja. És tovaröppennek a következő gazdatestre...

Egèsz jó kis parazita lesz a kiscsajból ha talál megfelelő "gazdatestet".Viszont nem èrtem mièrt nem lett elmagyarázva mi ès az mièrt gáz a viselkedèsükben? Ezt pl. itt nem olvassák, szerintem nem fogják fel mi rosszat is csináltak. Nevelni kène őket.

Az események végkifejlete..."benyeltük" ezt a helyzetet, elvégre sok lehetőségünk nem volt. A csapatkapitányunk pont olyan "fafej" ,mint én, (valószínűleg ezért is vagyunk mi az igazi csonthéjas kemény mag :) ) Vállalta a futása mellett a sofőrszolgálatot, illetve a déli szakaszon mi is "forgóban". De hát mindig lehet fokozni az eseményeket... A csapatban Budapestnél a kapitányon kívül 2 főt kellett még összeszednünk. Egy viszonylag fiatal (30-as) pár... Úgy kb az 5. mondat körül derült ki számomra, hogy valami nagyon nem stimmel náluk a „toronyban”.... Az a kisebbik baj, hogy az egymás közti kommunikációjuk kb a "nagymama-két hónapos unoka" gügyögését mutatta oda-vissza, affektáló nyávogással tyüntyüm-püntyüm nyálazással... Oké. ha nekik ez felel meg... A kapitánynak még el kellett ugrania, mert anyukája hívta, hogy ott áll a ysk-ben, és mégsem tudja a műanyag kerti asztalt és a két széket ráapplikálni a banyatankra, és haza kellene vinni.. Csapatkapitány nagy duzzogva el…. x idő múlva hívott, hogy 10-15 perc múlva visszaér, és indulhatunk. Kb 10 perc múlva a velünk utazó párból a srác megkérdezte: Feri mikorra ér vissza? „mert van egy nagyon jó kisbolt itt a környéken, meg akarom mutatni Biának”. Mondom: Miután elfoglaltuk a szállást, még nekünk is ki kell menni a boltba, tehát felesleges utaztatni innen bármit is... Mire megszólalt a srác: De itt akciós termékek vannak! közeli lejáratú tejfölök, meg ilyenek! (a sztorihoz hozzátartozik, hogy a csaj úgy indult neki az útnak, hogy nem biztos mégsem, hogy fut-e, elvégre kedd óta megy a hasa). Na, itt kiesett a rágó a számból, és minden finomságot mellőzve a srácnak szegeztem a kérdést: -"Csak nem gondolod, hogy bevásárolsz lejárt tejfölből, azt itt utaztatjuk, rohasztjuk órákon át a csomagtartóban, mikor csóri csaj már így is huzatosra fosta magát?!" Tejföl projekt így le lett fújva... Egyébként is Feri 2 percen belül megérkezett.Lefele úton nyünyőkéztek ott egymásnak. Ezt ellensúlyozandóan (direkt) mikor a gps megkavarodott, és már pattanásig feszült a sofőr férfias férfi és én köztem a vita, hogy akkor merre tovább, egy "kussoljál már, mert megpapucsozlak!" mondattal zártam le a vitát. Ilyenkor hátul megfagyott a levegő, viszont a csapatkapitány (szintén hátul) felettébb élvezte a műsort, hogy végre emberi hangokat is hall... :DLeértünk Lellére fél 5-re, a turbékoló galambokat letettük a saját szállásuknál, mi meg mentünk a miénkre.... Mivel a staféta chip-et még át kellett vegyük Füreden este 8-ig, de még útba kellett ejtsünk valami boltot is, de a rajt éjfélkor- így úgy döntöttünk, hogy futó cuccba vágjuk magunkat, irány a legközelebbi "lidli", és go! Füred. Rácsörögtünk a galambokra, hogy kapják magukat a futó "harci díszbe", mert ez és ez a nagy hadi terv. A kiscsaj a nyávogó hangján: de akkooor futóruháááában menjek a lidlibeeeee?" nem, B+, azért tegyél fel egy laza sminket... Pislogtam össze a fiúkkal.... Mert? Ez nagyon vidék. Itt mindenki macinaciban és kinyúlt pólóban megy közeli szavis termékekért... Az tuti, hogy Füredről már nem jövünk vissza ruhát váltani.... Na, lezajlott a shopping, irány Füred, chip is megvan... van 4 óránk. Hát, akkor keressünk egy kajáldát... Ott is előadta magát a galambpár, tyütyügések, nyünnyögések, 1 tányérból gyros-ozás, mert hát ez drágább, mint a közeli szavis termékek... oké... Eddig nem is szóltunk semmit. (egyébként nem volt drágább, mint Budapesten, bármely beülős étkezdében) Még voltak itt is jelenetek, De nem részletezem. Kb hasonló jellegűek, mint az eddig ismertetettek. Végül Feri fizetett, és majd szétdobjuk fogyasztás szerint…Visszamentünk a rajthoz. Hideg volt, fújt a szél. Ahogy gyülekezett a csapat, a turbékolók nem voltak hajlandóak kiszállni az autóból annyira sem, hogy üdvözöljék a futótársakat (nem utolsó sorban hasznos lett volna azért is, hogy legalább megnézzék arcról, hogy ki a váltótárs) A rajtfotóhoz sem voltak hajlandóak kiszállni az autóból. Tehát a nyitó képen nincsenek rajta, És az első futót is nélkülük indítottuk. -Hát itt már emelgettem a szemöldökömet, mert rajtuk kívül mindannyian odaálltunk vacogva, én is lehúztam a kabátkámon annyi időre a cippzárt, hogy látszódjon a rajtszám- mert hát egy csapat vagyunk, vagy mi?Szóval, tettek egy kitérőt (akár a szállásukon is maradhattak volna),és visszavittük őket. A csaj hazafele már pedzegette, hogy nem biztos, hogy futni fog, mert hát ugye a hasmenés.. Mondom: 4 levél lopedium van az elsősegélydobozokban... mondta, hogy neki is van gyógyszere, de hát...Reggel ébredés után első dolgom az volt, hogy a táblázatot összevetettem az applikáció szerinti valós helyzettel, és döbbenten tapasztaltam, hogy mintegy 1.5 órás többletidő halmozódott fel. Tehát az én 16.35-ös becsült indulásom helyett 14.58... Az sok. sőt, rengeteg. Hívtam is Ferit, hogy én ezt látom. (mivel vezetett, nem biztos, hogy ráér az applikációban nézelődni). Elkértem a kiscsaj és a srác számát, valamint megkerestem őket a messenger csoportban, és írtam nekik, hogy úgy néz ki, hamarabb kell felálljunk a váltópontjainkra… Na, itt a csaj már írta, hogy ő nem fog futni, mert megy a hasa (érdekes, tegnap a csapatkapitány elhozta Gödöllőtől Pestig, Pesttől mi Lelléig, és egyszer sem szólt, hogy keressünk valahol mellékhelyiséget. Tehát mintegy 3.5 órás utat végig ült teljes nyugalommal). Majd a pasija lefutja. Visszaírtam, hogy szóljon a csapatkapitánynak, mert a módosítások nem az én kompetenciám. Majd utána nemsokkal írta, hogy ha végzett a pasija a futással Balatonfűzfőn, vigyük már vissza Lellére. Visszaírtam, hogy kizárt dolog, mert Lelle sacc/kb 70 km visszafele onnan, de itt már mindkét kocsinak Csopak- majd Füred fele kell irányba állnia, mert úgy szedjük fel/tesszük le az embereket. De egyébként minek kell, hogy Lellére menjen, mikor a cél Füreden van, onnan meg úgyis jövünk haza? –Hát, mert nagyon megy a hasam, és szeretném, ha itt lenne mellettem!” –Úúúú, B+, kiscsillag…! Tartani kell a sloziajtót, vagy mi van?! Fene a szokásotokat, de én valahogy szeretek egyedül fosni, különösképpen, mert úgy visszhangzik a wc kagyló, mint az Esti mese főcímdalában a fagott-szóló… Nekem valahogy jobb egyedül ez a mutatvány……Ezek után a csapatkapitányt nyaggatta, hogy akkor az ó távját lefutja Andris, Andrisét meg vigye el valaki, és akkor vonattal, székesfehérvári átszállással vissza tud menni hozza (gondolom, popsit törölgetni). Ekkor hívott Feri, és mesélte ezeket, és kérdezett, hogy mi legyen?...…-Nézd. kezdjük ott, hogy fillérb.szóskodtak a lejárt szavis tejföllel. Az étteremben, hogy ketten ettek egy gyrost és ittak egy limonádét, de fikázták a kaját, végül mindent megzabáltak, még az én tányéromról is a dekoráció petrezselymet meg répát… De a vonat átszállással nem drága, ha a kiscsaj fosásáról van szó. Meg az egész csapat ugráljon, szervezze át magát, vigye őket értelmetlenül ellenkező irányba, meg ugráljon egy olyan dologért, ami totál felesleges. Mert nem a magzatvíz folyik, hanem szimpla fos… Tudod mit, Ferikém? Maradjanak a s.ggükön Lellén, elvisszük mindkét távot! Mekkorákról van szó?... Mondta Feri: két db 5.5 km. -Oké. Mennyi időtöbbletünk van? –még mindig bő félórányi. –Oké- mondtam. Mivel nem ég a körmünkre, egy gyors sétával bevállalom Andris távját, mert az viszonylag messze van az én két sajátomtól. van időm pihenni is, átérni is. És valamennyit le is tudok így faragni a felhalmozott többletből. És így is lőn. Biáét elvitte valaki más, én Andrisét. Még a pontnál váltáskor Feri odaszólt: „Chill van!” –oké-válaszoltam- majd sétálok, ugrálok, táncolok, bukfencezek, mikor mihez van kedvem- mondtam vigyorogva. Csak egy 10 percet tudtam a többletből lefaragni, de felettébb szórakoztató 5.5 km-t tudtam magaménak.Aztán az utolsó befutóval pár métert együtt futott a csapat (már aki futott), átvettük az érmeket, a csapatkapitány mindannyiunk nyakába akasztotta, célfotók, vigyorgások, „jövőre veletek ugyanitt” búcsúzások, és irány vissza a szállásra….…A kis galambpár ugyan a messenger csoportban végig követte az eseményeket, de nem szóltak hozzánk.---Másnap szépen összekészülődtünk. Megkentem pár szendvicset az útra, becsomagoltam a cuccaimat, bepakoltam a kocsiba, és még egy utolsó kávéval kiültem a teraszra. A fiúk is pakolásztak. Egyszer csak csippan a telefonom. Két sor üzenet, megnyitnom sem kellett, hogy lássam a tartalmát és a feladóját. Hát a fosi kiscsaj írta: „Szia! Mi már itt állunk a szállás előtt. Mikor jöttök felénk?”Mondtam Ferinek. Ijedten rám nézett. Mondtam: Nem nyitom meg az üzenetet, hogy ne lássa, hogy olvastam. Egészen Pestig.Ebben a pillanatban írt Ferinek is: Akkor most hazavisztek? vagy mi legyen?Mivel Feri tapasztalta a totálisan passzív hozzáállasomat, így belőle is kiszakadt az elmúlt 24 óra keserűsége Andrissal és Biával kapcsolatban: „hogy a büdös qrva életbe! még annyit se mondtak, hogy köszönjük, hogy átvállaltátok! hogy annyit se mondtak, mikor beértünk, hogy „gratulálok!” mikor minden egyes bejegyzést meg olvastak a csoportban!”Mondtam Ferinek: Nézd. Az együgyűség álcája mögött két vérbeli parazita rejlik. Akik másokat kihasználnak, mindeközben nagyívben tesznek rá, hogy a többiek hogy vannak, vagy egyáltalán… 24 óra leforgása alatt sem egy üzenetet, sem egy telefonhívást nem ejtettek meg, most is csak messengeren „rendelnek taxit” személyünkben. Én, mint a fuvar autó tulajdonosa, azt mondom, hogy hagyjuk itt őket a g.cibe. Ha megunják a napon ácsorgást, irányba veszik a vasútállomást. Arra sem méltóak, hogy leköpjük őket!Majd üzeneteket nem megnyitva, azokra nem reagálva kényelmesen bepakoltunk a kocsiba, leadtuk a kulcsot a házinéninek, és kövér gázzal irányba vettük Budapestet… Hát, ez történt Lellén 😊Update: Tegnap reggel ráírt Andriska a csapatkapitányunkra, hogy „jaj, észrevettük, hogy elindultatok valószínűleg, de hazajöttünk vonattal. Az érmet azért megkaphatjuk?”… Eszem-f@szom megáll! Ez már a pofátlanság netovábbja! Írtam Ferinek: „Nézd. Tudok az érmeiknek egy jó helyet! Ha anyád ysk-ben vásárolt műanyag asztala mégis billegne… úgy csúsztasd be alá a két érmet alátétnek! Hidd el, az asztal jobban megérdemli!” Feri válasza: „nagy röhögőjelek”.Majd megszületett az UB_2025 nevű messenger csoport, immáron 2 fővel kevesebben….

Ilko, ezt én így nem tudtam volna a megfogalmazni..Ma két véglet mentén okoskodhatunk:az én, vagy mi...Mennyivel könnyebb volt amikor a születés lényegében meghatározta a helyünk is a világban. Ma bármi lehetsz, semmi más nem kell hozzá csupán akarat. Mondják a megmondók... Ennek eredménye, hogy sokan, a többség nem találja meg a helyét (amit magának elképzelt), sodródik vagy harcol,ki-ki képessége szerint. A keserűség meg gyűlik, s jönnek az örömtelen hétvégék :(

Ezek szerint félreérthető voltam!:)

A hozzászólásom arról próbált szólni a példán keresztül, hogy az ember, mint olyan nem tudott volna elérni erre a fejlettségi szintre, ahol most vagyunk (sőt, kb semmilyen szintre), ha mindenki egyedül akart volna boldogulni. Nem tudok olyan társadalomról, ami működőképes úgy, hogy mindenki egyedül él. Már csak azért sem, mert akkor nagyjából egy generáció múlva kihalnánk.

Sokszor nekem is elegem van úgy összességében a társas kapcsolatokból, de ez amolyan "szükséges" rossz:)

Kedves Ilko!Ami az egyiptomiakat illeti, szerintem az eltelt pár ezer év és a viszonylag kevés információ az, ami széppé teszi azt a korszakot, akár összefogás terén. Aztán mégis eltűnt a korszak, a néppel együtt... Ahogy sok más ókori kultúra is. Én is átéltem pár árvizet, és mivel olyan településen lakom, ami egyébként fekvésénél fogva érintett, tapasztaltam az itteni "összefogást". A falu fele a kocsmában okoskodik, a másik fele megszakad a zsákok alatt. Van, amikor pont a falu elöljárója a kerékkötő, és akadályozza a munkákat, vagy épp veszélyezteti a lakosok testi épségét pusztán személyes dühtől vezérelve. Aztán vagy megússzuk az egészet, vagy nem. Volt, amikor "vagy nem".Persze, az emberek x idő múlva ezeket elfelejtik. Szeretnek csak a szépre emlékezni. Sajnos, én nem. Baromi rossz tulajdonságom, hogy ha valaki pl magas lóról akar kioktatni a "becsületről", képes vagyok a fejére olvasni a viselt dolgait 30 évre visszamenőleg, hogy hogy kapaszkodott fel a mostani pozíciójába csalóként, tolvajként. Persze, mondhatják azt, hogy miért nem bocsátok meg x-nek vagy y-nak. Szerintem ez egy egészséges önvédelem, hogy igyekszek távol tartani magam az olyanoktól, akikkel már egyszer megjártam, vagy az olyan szituációktól, ahol egyértelműen én húztam a rövidebbet, önhibámon kívül.

Hm, érdekes véletlen egybeesés, hogy öcsém kisfiával (nekünk kellett vigyázni rá) épp tegnap néztünk egy részt a "volt egyszer az ember" sorozatból. És pont Egyiptomról volt szó, ahol eleinte mindent elöntött a víz, mert az emberek egyénenként próbáltak védekezni, és ugye az teljesen hasztalan volt. Ám amikor valaki kitalálta, hogy közösen kell csatornákat építeni (amire egy ember nem képes), akkor a folyó "megszelídült", mert sikerült elvezetni a felesleges vizet.

Értem, hogy néha idegesítő csapatban dolgozni, de azt gondolom, hogy alapvetően szükséges bizonyos mértékig. Még akkor is, ha én is tudok példákat olyanra, amiről írtál, és alapvetően pozitív, hogy ezt kiírtad magadból.

Épp olvasok egy könyvet (kisebb-nagyobb megszakításokkal), aminek a lényege az, hogy tulajdonképpen akkor öregszik meg a lélek, amikor elveszíti a rugalmasságát, alkalmazkodóképességét. Ezt speciell a covid járványon mutatja be szemléletesen, hogy mennyire sokkot kapott a világ, hogy egy új helyzethez kell alkalmazkodni. Szeretem az ilyen pszichológiai témájú könyveket, mert mindig elgondolkoztatnak...Mindig hangoztattam, amikor szóba került, hogy miért ez a munkám, miért nem keresek valami "civil" állást, hogy én egyszerűen nem vagyok csapatjátékos. És ez nem feltétlen az én hibám, hanem egyszerűen nem tartom fair-nek, hogy "egy mindenkiért" a többi meg úszkál a maga nyálán, és magasról tesz arra, hogy az egyik megszakad, míg mindenki más a primadonnát játssza. (utána meg a sértődöttet, ha mégse lesz jó az eredmény).Itt van ez a qrva verseny a hétvégén.... Tavaly- kezdőként- megcsináltuk. Minden baki ellenére. Kezdők voltunk és tapasztalatlanok, ehhez képest frappánsan megoldottunk mindent.Idén már okulva a tavalyi esetekből, a "kemény mag" úgy döntött, hogy nekifutunk még egyszer. Az "első bálozóknak" szájba rágtuk már hónapokkal hamarabb, hogy mit hogyan.... Kísérőautók, sofőrök, táblázatok, hogy ki mekkora szakaszt hol fut, stb. Erre 72 órával (!!!) a verseny előtt kiderül, hogy van 3 kocsi, sofőr nélkül. De persze valaki vigye őket innen oda, onnan ide... Lehetetlen ennyi idő alatt keresni valakit, még úgy is, hogy nem ingyen... A csapatkapitány cca 12 óra vezetés után fogja lefutni a maga távját. És az a gáz, hogy ez rajtam kívül senkit nem zavar. Van 8 ember, akinek ez természetes, sőt, riheg-röhög, hogy 3 autót is visz.... Van 8 ember, akinek az elmúlt 5 hónap alatt nem sikerült találni testvért/barátot/aput-anyut/bér sofőrt, aki beugrana. Mondjuk, keresni kellett volna. De ez így beközölve jó az utolsó héten, főleg úgy, hogy egymás közt sem nagyon oldották meg a váltást esetleg a volán mögött... Majd a csapatkapitány megoldja... Jah... Hát, nem először találkozok ezzel a mentalitással. Mondjuk inkább úgy, hogy mindig, ha valamit csapatban kell megoldani. Aztán meg csodálkoznak, hogy az emberi lélek elveszti a rugalmasságát, vagy a mostani divatos kifejezéssel jön a "burning out". És még van pofájuk megjegyezni: "De hát te nem ilyen voltál! Hova lett a lelkesedésed? Miért nem tudsz együttműködni másokkal?"Még érezzem magam hibásnak is... Hogy rajtam múlott minden....Hát, a lóf@szt!Kötve hiszem, hogy még egyszer elindulunk a versenyen. Nem vagyok rugalmatlan. Csak lehetetlen ezt a lécet megugrani mások helyett, ilyen későn. A döbbenet van rajtam, hogy ennyi időn át lesz.rták, kussoltak róla. És hogy ennyire nincs bennük empátia, hogy ők jó heccnek tartják, hogy 1 megszakad és idegbeteg, mert plusz 1 (nem kis) feladat is a nyakába szakadt. Úgy vágok bele a hétvégébe, hogy 0 a lelkesedésem. Hát, így veszíti el az ember a lelkesedését valami iránt....Tényleg jobb egyedül, mint csapatban. Mert ha valami nem sikerül, akkor max felköpök és aláállok. De rohadt fárasztó úgy húzni az igát, hogy a saját csapatodból valaki mindig kigáncsol, és abból kell felállni újra és újra, miközben amit teszel, azt érte is teszed... Egy idő után tényleg kiég az ember.Nem, nem vagyok csapatjátékos. Mert már a "B" oldal forog, és senki világát nem akarom megváltani, senki talpából nem akarom kihúzni a tüskét azért, hogy az enyémbe belenyomjam. Van két kicsi kezem, kezenként 1-1 középső ujjal...Ez volt az utolsó. Nem vagyok lelkes. És ezen az áron csapatjátékos sem. Így semmi örömem nincs ebben a rohadt hétvégében. Se nekem, sem a csapatkapitányunknak, mert minket b@sz szét az ideg... De legalább 11 ember jót szórakozik....

https:/music.youtube.com/watch?v=U4AdENGZCu4&si=Jt2nsQrDFvpV7XCQ

Imádom ezt a storyt:) Ahogy az összes Liza storyt:):-D😘

Áhh, csak eszembe jut egy mém ugyanezzel a szöveggel... "Én egy törékeny virágszál vagyok", és a képen Xéna van csata közben...

"Törèkeny virágszál" Aha, húsevő növèny. :)

Ma megint összefutottam egy hős cincérrel...Ügy esett, hogy tömegbaleset miatt egyszerűen nem jutottam be Budapestre értelmes időben, így 1 óra/ 6 km sebesség után feladtam, és visszafordultam. Még útközben összeszedtem egy falubeli nénit, akit az esőre való tekintettel kapuig fuvaroztam. Megyek kicsiny falunk csendes mellékutcáján, jó lassan... vonalba értem egy biciklijét toló pasival. A helyzet úgy hozta, hogy 2 pocsolya is volt az úton, én pedig nem vagyok egy gyökér, így még jobban lelassítottam, azaz visszavettem 1-esbe. A pasi ahelyett, hogy az út széle felé húzódott volna, ahogy vonalba értem vele, bekiabált az ablakon: "K.rva anyád!"... Nos, mivel én a párbeszéd híve vagyok, motor leállít, öv kikapcs és kiszálltam. És ha már megcsengette a párbeszéd hangnemét és stílusát, a fonalat felvévén ugyanabban a stílusban visszakérdeztem:Mi a k.rva anyádat ugatsz, te kis b*zi??? Általában ilyenkor derül ki, hogy kiszállván magasabb vagyok egy fél fejjel... Meg hogy nő létemre nem szaladok haza sírva... A hőscincérünk persze elkezdte a bringát sebesebben tolni, úgy kiabált vissza, hogy ő nem is nekem szólt, meg telefonált... Mondom: "gyere vissza, b*zi, aztán megnézem a headset-edet, legfeljebb letépem a fejed és belehugyozok a nyakadba, gyere vissza, míg szépen mondom, ne én menjek már utánad..." de annál sebesebbre kapcsolt. Nem is értem... csak úgy qrva anyázni egy nőnek miért poén az ilyeneknek? aztán meg elszaladnak, ha az ember lánya beleáll a helyzetbe... Eddig 2-ből 2 eredt futásnak... Pedig én egy törékeny virágszál vagyok.... :D :D :D

Mint egy beszámoló, csak ezt az élet írta. Jut eszembe egy 103 éves öreg válasza a hosszú élet titkára vonatkozolólag:"Élj magadnak és egyél jól..." Azt már én tenném hozzá, ne gyötörd a tested, inkább szeresd, meghálálja :)

S. mindig a szabadság szerelmese volt. Több ezer ejtőernyős ugrás, és több tízezer megtett kilométer volt mögötte az imádott motorán. Aztán az elmúlt években elhagyta a szerencse. Hol a szíve, hol a tüdeje, hol a lába rakoncátlankodott. Megöregedett a teste. De S. ezt nem fogadta el, habár kedvenc hobbijaitól eltiltották az orvosok, ő akkor is szabad maradt. Fogait összeszorította, és ment tovább. Ment, amíg tudott. Teste, aki eddig hű társa volt fellázadt ellen. Többé nem engedelmeskedett. Kórházról, kórházra járt S., hátha valahol majd megtalálja a gyógyírt. Aztán egy nap közölték. Le kell vágni a lábát. S. hallani sem akart erről. Megpróbált még alkudozni az Élettel, de most kegyetlenül és piszkosul játszott az ellenfele. S. méghozta utolsó döntését. Remélem most szabadabb, mint valaha.....

De tekintheted egyszerűen kalandnak is.

És ha még táncolni is tud, akkor a petrezselyemárulástól és a nem kívánt táncpartnerektől is megment. Akkor is, ha egy cseppet becsípsz. Ha vezetni is tud, akkor még haza is visz utána.

Azért van olyan helyzet, amikor villámhárítóként jól jöhet egy Béla vagy egy Lajos. Ha tudod, hogy ott lesz a bulin a nikotinos, sárga bajszú Laci bácsi, vagy a mindig részeg Ricsi kuzin (aki tánc közben taperol) és állandóan megpróbálnak felszedni, talán ilyen esetekre megfelelhet egy bérbarát.

Mit is írt Shakespeare? "Színház az egész világ, És színész benne minden férfi és nő: Fellép s lelép: s mindenkit sok szerep vár Életében,..."

Nahát, már az osztálytalálkozóra sem illik férj/feleség nélkül menni?! Én, balga, meg eddig mindig egyedül mentem, ahogy a többiek is...Nekem erről a "béreljünk partnert, esetleg posztoljuk tele a FB-ot boldog képekkel, hogy villoghassunk a régi haverok, barátnők előtt, hogy mennyire tökéletes életünk van" témáról akaratlanul is egy ismerősöm jut eszembe, aki úgy vélte, a férje vezetéknevét is azért fontos felvennie, hogy mindenki tudja már a bemutatkozáskor is, hogy házas. Mert ugyebár egy bizonyos kor után lesajnálhatják őt az emberek, amiért nincs férjnél. Hát... itt azért néztem egy nagyot, s igyekeztem higgadtan kifejteni a véleményemet. Belegondolva, a nevem alapján engem akkor nagyon sokan sajnálhatnak. :D